// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Aranyat ér az erdélyi nyomor

// HIRDETÉS

Hajdú D. András Álom és valóság című képe nyerte a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége Ébresszétek fel a világot! fotópályázatát.

A másfél millió forint összdíjazású verseny első helyezettjének képe egy ötgyermekes, nagybányai édesanya nyomorúságos lakásbelsőjében étkező gyermekét ábrázolja.

Az Origó fotósát régóta foglalkoztatják az embertelen nagybányai nyomortelepek. A román Bejrútról készített már interaktív képriportot és egy hosszabb mini-dokumentumfilmet is, A fal, amit mi kerítésnek hívunk címmel. Ez utóbbi a Hégető Honorka nagydíját is elnyerte.

A szerző képaláírása így szól:

„Ünnepnap, ha az étel nem a szeméttelepről kerül Rohit tányérjára. Az öt gyermekét egyedül nevelő édesanya, Gáspár Kati, egy mindösszesen 6 négyzetméteres kalyibában él immáron hatodik éve a romániai Nagybányán. A város bontásra ítélte a városrészt ahol meghúzták magukat, így bármikor utcára kerülhetnek.”

A második helyezett Simonyi Balázs Lábon kihordott álom című sorozata lett, amely maratonistákat mutat be célba érkezésünk utáni pihenőjük közben.

A célba érők a fáradtságtól gyakran azonnal örömittas álomba merülnek, és boldogan, kicsit más emberként ébrednek. A hit és kitartás csodája ez.

Harmadik helyet nyert Balogh Zoltán fekete-fehér sorozata, A Lunik 9 gyermekei. A Lunik IX. Európa egyik legnagyobb gettója lett, ahol több mint 6000 roma, szlovák és magyar él szegénységben.

Az itt lakók több mint fele gyermek. Az elemi iskoláig sem jutnak el.

A beérkezett pályaművekből a díjazott alkotások mellett a szakmai zsűri további 11 alkotó művét válogatta be a Millenárison nyílt szabadtéri kiállítás anyagába, amely egy hónapon át lesz látogatható.

A pályázaton nevezett képeket, valamint a kiállítás teljes anyagát megtekinthetik a MAKÚSZ honlapján.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro