A rólunk kialakult kép és annak befolyásolása

Felháborodásának adott hangot a héten Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke, mivel a Der Freitag című német lap azt írta, hogy Európa következő szeparatista konfliktusa Romániában törhet ki, ahol a Székelyföld bármikor autonómiát kaphat. A politikus szerint a térség lakói ugyanolyan problémákkal küszködnek, mint az ország bármely más régiójában, és mivel a Székelyföld gazdasága elsősorban az idegenforgalomra támaszkodik, nyugalomra lenne szükség, nem a sorozatosan újra kitörő „hisztériára” és botránycikkekre.

Borboly felháborodása teljes mértékben jogos, ugyanakkor érdemes a hír kapcsán megjegyezni, hogy a magyar közösségnek jelentős felelőssége van abban, hogy milyen kép alakul ki róla a világban. Látható: a román kormány tagjai és az államfő a jelenlegi ukrajnai konfliktus kapcsán nem győznek minden lehetséges alkalmat megragadni arra, hogy a lehető legtöbb nemzetközi fórumon, a világsajtó képviselőinek jelenlétében hangsúlyozzák: nem értenek egyet Ukrajna határainak megváltoztatásával, és az egykori szovjet térségben jelentkező önrendelkezési törekvéseket igyekeznek démonizálni, mondván: azok destabilizálják a kontinenst.

Nem nehéz mindebben fölfedezni azt az igyekezetet, hogy mindenfajta önrendelkezési törekvést összemossanak az orosz terjeszkedéssel kapcsolatos fejleményekkel, így feketítve be az őshonos nemzeti közösségek autonómiatörekvéseit is a jelenlegi Európai Unió területén.

Minderre az lehet a megfelelő válasz, ha az erdélyi magyar közösség – összefogva Európa más, őshonos, de hazájában kisebbségben élő nemzeti közösségekkel – nem bízza a véletlenre, és főleg nem Bukarestre azt, hogy a külvilágot a magyar autonómiatörekvésekről és a székelyföldi, illetve partiumi realitásokról tájékoztassa.

Az akciónak részét képezhetnék a romániai magyar közösség történetét és mai életkörülményeit minél több idegen nyelven ismertető tájékoztató jellegű kiadványok, a rendszeres sajtótájékoztatók és egyéb, ismertető jellegű rendezvények Brüsszelben és az európai nagyvárosokban, nem utolsó sorban pedig minél több olyan tanulmányút megszervezése, amelyeken a külföldi újságírókat a helyszínen, Erdélyben vezetik körbe, ahol találkozhatnak a helyi közösségek tagjaival, és első kézből szerezhetnének információt.

Tájékoztatni lehetne őket arról, hogy a romániai magyar közösség törekvéseinek nincs köze az ukrajnai oroszok jórészt Moszkva által manipulált elszakadásai törekvéseihez, csupán olyan őshonos közösségként, amelynek szülőföldje kevesebb, mint száz éve az ő megkérdezése nélkül került idegen uralom alá, azt kéri, hogy ismerjék el kollektív jogait az önrendelkezésre, arra, hogy az általa lakott területen minden hivatalban ugyanúgy használhassa anyanyelvét, mint a románok, és ugyanúgy biztosítsák számára az anyanyelvű oktatást óvodától a doktori képzésig minden téren és szakterületen, mint a románoknak. Mint ahogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy jelezzék: mindezt maguk az Erdély fölötti hatalmat átvevő románok ígérték meg még az országrész Románia általi bekebelezését kimondó 1918-as nyilatkozatban.

Az ebbe fektetett energia és anyagi források idővel várhatóan megtérülnének, hiszen a romániai magyar közösségnek elemi érdeke, hogy követeléseiről tiszta és hiteles kép alakuljon ki külföldön, elvégre az már régóta egyértelmű, hogy Románia csakis külföldi nyomásra hajlandó bármilyen engedményt tenni a kisebbségi jogok bővítésének területén.