// 2026. június 9., kedd // Félix

Borboly bepöccent a német sajtóra

// HIRDETÉS

Borboly Csaba szerint valóságos hisztéria tört ki a székely autonómia kapcsán. És még a német sajtó is beszállt.

Felháborodásának adott hangot kedden Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke egy, a német sajtóban a múlt héten megjelent cikk miatt, amely szerint Európa következő „szeparatizmus miatti konfliktusa” Romániában törhet ki, ahol a Székelyföld „az autonómia megszerzése előtt áll.” Most éppen egy, a Der Freitag című lapban megjelent cikkről van szó.

Borboly szerint valóságos hisztéria tört ki a székely autonómia kapcsán.

Hozzátette: a térség gazdasága az idegenforgalomra támaszkodik, annak fejlődéséhez pedig nyugalomra van szükség, nem pedig rendszeresen visszatérő botrányokra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
Krónika

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan
Főtér

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

// még több főtér.ro