// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Megsemmisítik a diktátor megmaradt örökségét

// HIRDETÉS

A kormány engedélyezte Nicolae Ceaușescu és családja használhatatlan személyi javainak megsemmisítését, miután ezeket csaknem negyed évszázadig sikertelenül próbálták értékesíteni.

A Mediafax szerint a román kormányzati fennhatóságú állami protokollalaphoz azt követően kerültek a különböző bútordarabokból, szőnyegekből és ruhaneműkből álló javak, hogy 1989-ben egy katonai bíróság elkobozta a volt kommunista diktátornak és feleségének, Elena Ceaușescunak a vagyonát. Az akkor összegyűjtött értékek egy részét különböző árveréseken értékesítette az állam, a legtöbb ilyen sikeres licitet 1999 és 2001 között tartották.

A Mediafax birtokába került kormányzati dokumentum szerint a megmaradt javakat előbb leltározni fogja egy kormányzati bizottság, a kiselejtezett és már használhatatlan tárgyakat pedig megsemmisítik.

Az egykori értékek azért kerültek használhatatlan állapotba, mert azok közül sok darab már az elkobzáskor használt volt, állapotuk tovább romlott 1990 után, amikor több raktárhelyiségben is tárolták. A hírügynökség szerint a kormányzati intézmény áruba bocsátja azt a bukaresti villát is, amelyben a volt diktátor lakott. A csaknem 15 ezer négyzetméteres telekkel rendelkező, a Primăverii negyedben lévő épületet a Ceaușescu házaspár utasításai és elvárásai alapján tervezték meg. Ez a villa arról lett hírhedt, hogy a fürdőszobáiban a csapok aranyból készültek. Közvetlenül az 1989-es forradalom után videofelvételek készültek Ceaușescuék villájának belsejéről, amelynek fényűzése megütközést keltett a lakosságban, ugyanis hatalmas szakadék tátongott a villában látható luxus és a lakosság életszínvonala között.

Ebben az épületben jelenleg évente 3-4 hivatalos küldöttség fordul meg, fenntartása túlságosan költséges, ezért tartják szükségesnek az értékesítését – írta a Mediafax. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro