// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Jövedelemadót vetnének ki a borravalóra

// HIRDETÉS

És kérem, mennyi borravalóra gondolt, uram/hölgyem? – kellene kérdeznie a pincérnek valamennyi vendégtől számlázás előtt, arra ugyanis egyes elképzelések szerint felkerülne a jatt összege is, hogy majd jól megadózzák.

Megadóztatnák a borravalót az idegenforgalmi munkáltatók – a javaslatról sajtóinformációk szerint már zajlanak az egyeztetések a turisztikai minisztérium és az ágazat képviselői között.

Lucia Morariu, az Utazási Irodák Országos Egyesületének (ANAT) az elnöke elmondta, a vendégek által a bárokban, kávézókban, vendéglőkben hagyott borravalóra 16 százalékos jövedelemadót vetnének ki.Indoklása szerint erre azért van szükség, mivel „jelen pillanatban ezek az összegek teljesen feketén folynak be”. Azt viszont a vendég belátására bíznák, hogy mennyit kíván adni. Például ha egy 100 lejes fogyasztás után azt mondja, hogy 10 lejjel megtoldaná a számlát, mert elégedett volt a pincérrel, akkor ez a 10 lej a „tip” rubrikában felkerülne a számlára.

A vendéglátó-ipari egység a 100 lej után úgy adózna, mint eddig, áfát és más illetékeket fizetne, míg a plusz 10 lej után csak a 16 százalékos adót, amit egyébként minden jövedelem után egységesen fizetni kell. Morariu szerint az így befolyó összegeket turisztikai beruházásokra lehetne fordítani.

Dragoş Răducan, a Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetségének (FPTR) az elnöke elmondta, a borravaló adója kapcsán még arról folynak az egyeztetések, hogyan kommunikálja le az összeget a pincér és a vendég, s elmondása szerint természetesen a vendéget nem kötelezik borravaló fizetésére.

A szakmabeliek viszont egyáltalán nem lelkesek az ötlettől.

Érdekes nyilatkozatok az alábbi linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro