// 2026. október 14., szerda // Helén
Ferencz Zsombor Ferencz Zsombor

Szövetségi leszámolás

// HIRDETÉS

Az adott euforikus helyzettel azonban visszaéltek a mindenkori vezetők, és az idők folyamán bebetonozták magukat a hatalmi szerepkörbe.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ferencz Zsombor
2014. április 11., 20:07

„Néhány évtizeddel ezelőtt még jól mentek a dolgok. Mindenkiben tombolt a munkakedv, a lelkesedés és az ambíció. Az eredmények nem voltak túl látványosak, de az emberek így is elégedettnek tűntek. Nem adták fel a reményt, mindenben a jót keresték. Az adott euforikus helyzettel azonban visszaéltek a mindenkori vezetők, és az idők folyamán bebetonozták magukat a hatalmi szerepkörbe. Kerestek egy-egy olyan beosztást, amely hatékony eszköznek bizonyult az anyagi javak előteremtésére és a számonkérhetőség elkerülésére. Ezzel egy időben eltávolították a köreikből azokat a kényelmetlen személyeket, amelyek veszélyt jelenthettek volna a további előretörésükre. (...)

Hosszú ideig úgy tűnt, az érintettek – a médiamunkások korábbi szolgálatainak köszönhetően – egy különleges dicsfénnyel, valamint a korrupció elleni védettséggel lettek felvértezve. A jól megfizetett ügyvédeik szinte az összes ügyészségi vádat megsemmisítették. A pereket formai kifogásokkal, halasztási és áthelyezési kérésekkel késleltették. A felmerülő rágalmak ellenére minden maradt a régiben, hiszen valamennyiüket megillette az ártatlanság vélelme. A vádlottak szabadlábon védekeztek és tovább folytatták az elkezdett tevékenységüket. Aztán a sorozatos halasztásokat követően megszülettek az első, végleges, kedvezőtlen ítéletek. A szóban forgó személyek sajtónyilatkozatban tudatták a közvéleménnyel, hogy egy elfogult igazságszolgáltatási rendszer áldozataivá váltak. Az elítéltek támogatói polgári megmozdulásokat kezdeményeztek, nyilatkozatokat adtak ki, aláírásokat gyűjtöttek. Facebook-csoportot hoztak létre, hogy felhívják a figyelmet az igazságtalanságokra. Közvetett módon a hatalmi beavatkozást is jó néven vették volna a felmentés megszerzéséért.

De a szentnek – vagy legalábbis kikezdhetetlennek – hitt személyek nem kapták meg a kegyelmet. Mi több, tovább folytatódott ellenük a leszámolás, a korrupciós ügyek felgöngyölítése, a sikkasztások felderítése. A jelenség egyre nagyobb méreteket öltött. Senki sem lehetett nyugodt afelől, hogy megmenekül. Bárkiről is legyen szó, a Korrupcióellenes Ügynökség nem kegyelmezett. Még a szövetség legnagyobbnak vélt szentjének, a Román Labdarugó Szövetség korábbi elnökének, Él Korléonénak sem.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.