Autonómiatörvény, kisebbségi törvény, a kisebbségeknek kedvező alkotmánymódosítás – mindent szeretne az RMDSZ Borbély László politikai alelnök szerint. Tisztára, mintha kampányidőszak lenne. Ja, az van.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség benyújtja a román törvényhozásban a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét - jelentette ki egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón a szövetség politikai alelnöke. „Egy újabb tervezettel jövünk, nem tudom mikor, mert mi makacsabbak vagyunk, és azt a demokratikus játékszabályok szerint be fogjuk nyújtani, és meg fogjuk vitatni a román többséggel is" - idézte a Mediafax hírügynökség Borbély László kijelentését. Az alelnök hozzátette, az RMDSZ-nek 6-7 százaléka van a román törvényhozásban, ezért a képviselők további 44 százalékán múlik, hogy elfogadják-e vagy elutasítják az autonómiatervezetet.
„Ejnye, hogy megijedtünk!" - reagált az RMDSZ alelnöke arra, hogy a román sajtó a napokban értesült az RMDSZ szakértői által kidolgozott törvénytervezetről. Hozzátette: nem érti, mi a gond azzal, hogy az RMDSZ újabb törvénytervezetet nyújt be, hiszen a szövetség programja 1993 óta tartalmazza a Székelyföld autonómiájának a célját, és erre vonatkozó két korábbi törvénytervezetet "nagy sikerrel" elutasított már a bukaresti törvényhozás.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után a tervezetet benyújthassák a parlamentben.
A tervezet mindeddig nem került nyilvánosságra, de egy héttel ezelőtt átadták a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőinek, hogy közösen véglegesítsék a szöveget.
A belső ellenzék nyomdokain
Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a román törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. A legutóbbi tervezet szenátusi szavazásáról a szövetség vezető politikusai távol maradtak. A korábbi törvénytervezetek kezdeményezőinek egy része ma az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizál.
Túlbuzgó alkotmánybírák
Borbély egyébként azt is elmondta, hogy az RMDSZ nem mond le azon alkotmánymódosító javaslatairól, amelyeket az alkotmánybíróság a közelmúltban alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított. Borbély szerint a taláros testület túllépte hatáskörét, amikor az ország egységes nemzetállami mivoltát rögzítő cikkely módosítását tiltó alkotmányos kitételre hivatkozva megsemmisítette a kulturális autonómiára, a hagyományos alrégiók kialakítására és a kisebbségi jelképhasználatra vonatkozó javaslatokat. Az RMDSZ politikai alelnöke azt is elmondta, hogy a szövetség a 2005 óta a parlamentben rekedt kisebbségi törvényt is szeretné végre elfogadtatni.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.