// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Többnek érzi-e magát, mint énekes? Feltétlenül!

// HIRDETÉS

Tamás Gábor, az erdélyi magyar fiatalok példaképe hazatér. Igaz, csak egy rövidke turné erejéig. Pedig már reménykedtünk.

Ebből az alkalomból (értsd: ennek kapcsán) készített vele interjút az aradihirek.ro, amelyből kiderül, a művész Kolozsvár iránti honvágya nem akar szűnni. Innen idéznénk most egy részletet.

„– Ön a legismertebb, legkedveltebb Erdélyből elszármazott énekes. Hogyan éli ezt meg?

– Kétségtelenül nagyon jól esik, amikor a médiában így mutatnak be… Büszke vagyok arra, hogy hosszúra sikerült pályámmal sikerült „kiérdemelnem“ e megtisztelő megszólítást!

Ön egyfajta „lelki kapocs” a magyar diaszpóra és Erdély között?

– Mindenképpen! Ha nem is tudatosan, de valahogy az évtizedek során úgy éreztem, hogy nekem ez a feladatom: a szeretetet, az összetartozást hirdetni és tenni azért, hogy a magyarság fennmaradjon, hiszen ahova most elindulok turnéra, ott igencsak fogyóban a magyarság – de ugyanez a feladatom, amikor más világrészekre látogatok el, és ott keresem fel a magyarságot.”

Kerestük a turné többi állomását a népszerű énekes hivatalos webhonlapján. Ezt találtuk.

Igen, ott tényleg azt írja, hogy megkattintva.

Aztán megtudtuk, a népszerű énekes fellépéssorozata az aradi koncerttel véget ér. Holnap tehát 19 órai kezdettel az aradi Szakszervezetek Művelődési Házában Tamás Gábor énekel. Kétségtelenül felszólalnak majd a Gyere velem a Hargitára, az Ó, Erdély, szép hazám és a Donáth úti orgonák című örökzöldek. Énekeljünk együtt! 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro