Bár nem minősíti diszkriminációnak a szakhatóság, hogy a magyar érettségizőknek román társaikhoz képest ugyanannyi idő alatt több vizsgát kell letenniük, a vizsgarend újragondolását javasolja az oktatási minisztériumnak.
Nem diszkriminál az oktatási minisztérium az érettségi vizsgák megszervezése során, amikor a magyar diákoknak román társaikhoz képest ugyanannyi idő alatt több vizsgát kell letenniük – állapította meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). A testület ennek ellenére azt javasolja a szaktárcának, hogy változtasson a vizsgarendszeren.
Árus Zsolt gyergyószentmiklósi politikus tavaly fordult a CNCD-hez, kérve, állapítsák meg, hogy az oktatási minisztérium diszkriminál az érettségi vizsgák megszervezése során, hiszen a román anyanyelvű diákoknak 18 nap alatt három szóbelit, majd 5 nap alatt szintén három írásbeli vizsgát kell letenniük, miközben a kisebbségi fiataloknak ugyanebben az időszakban 4-4 vizsgán kell megméretkezniük.
„Salamoni a határozat, mert kimondják, hogy a minisztérium nem diszkriminált, de azért javasolják neki, hogy változtasson a rendszeren. Netán mégis érzik ők is, hogy az álláspontjuk téves?” – tette fel a kérdést a döntés kapcsán Árus Zsolt. Leszögezte: a bíróságon fellebbezi meg a tanács határozatát.
Halász Ferenc, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) alelnöke szerint senki nem örülne annak, ha a vizsgaidőszak a magyar fiatalok számára egy-két nappal kitolódna. A pedagógus a Krónika megkeresésére elmondta, eddig még nem volt panasz például Temes megyében amiatt, hogy a kisebbségi diákoknak több vizsgájuk van.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.