Elég egy elszánt bíróság, mely a jogtalanság teljes dicső vértezetében védi a szent és sérthetetlen nemzetállamot, s oda neked székely zászló, székely szabadság, zavartalan kisebbségi nyelvhasználat!
„Mondhatja bárki a saját ízlése szerint, Marinescu úrnak már mindegy: a székelység szimbólumai ellen vívott ádáz harca véget ért, s még arra sem lehet túl büszke, hogy néhány csatát és csetepatét megnyert, mert ezeket csak a dicsőséges román igazságszolgáltatás segédletével érte el, mely a maga rendjén olyan ügyekben »törvénykezett«, melyekre vonatkozó törvények nincsenek Romániában. Egyértelműek aztán végleg nincsenek, nem is nagyon lesznek, hiszen a »kényes« dolgokban tanácsosabb a fű alatt intézkedni, s nem produkálni esetleg számon is kérhető dokumentumokat.
Mifelénk így megy ez, nem muszáj törvényben tiltani valamit, ami egyébként az alapvető emberi jogokhoz tartozna, s tiltása esetleg még európai »ejnye-bejnyét« is kiválthatna. Elég egy elszánt bíróság, mely a jogtalanság teljes dicső vértezetében védi a szent és sérthetetlen nemzetállamot, s oda neked székely zászló, székely szabadság, zavartalan kisebbségi nyelvhasználat! A legutolsó a legfájóbb, mert azzal már húsba, idegekbe vágnak, s ettől nekünk is ordítani támad kedvünk, nem csupán sziszegni és tiltakozgatni.
S így ott tartunk, hogy vélekedhet úgy például a marosvásárhelyi orvosegyetem minden bizonnyal moldvai származású rektora, hogy a mi nyelvünk használata esetleg a családban, a könyvtárban, a színházban javallott, de nem az orvosi mesterség tanulásában. S mondja ezt egy olyan intézmény uborkafára kapaszkodott vezetője, melyet szívós térhódítással az erdélyi magyarságtól tulajdonítottak el. Hogy ne használjak durvább, de igazabb fogalmat.
A rektor urat viszont nem bünteti-bírságolja még a diszkriminációellenes sóhivatal sem, pedig ő valóban törvényt is sértett mellesleg."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.