// 2026. április 7., kedd // Herman

Hamarosan nyit a sugásfürdői kalandpark

// HIRDETÉS

Kiszáradt a fák egy része, így újra kell tervezni a sugásfürdői kalandpark útvonalát. A hatóságok azonban bíznak az áprilisi nyitásban.

A tervek szerint április elején megnyílik a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn a kalandpark. A létesítményt tavaly ősszel ingyen kipróbálhatták a gyerekek, ám azóta módosítani kellett a kötélpálya elhelyezésén, mert a kiszemelt fák elkorhadtak. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Sláger Rádiónak elmondta, az eredeti terv már régen elkészült, azóta változtak a körülmények, a fák egy része kiszáradt, módosítani kellett a kalandpark útvonalát. Ez nem jelent többletköltséget a pályázat szempontjából, szögezte le az alpolgármester.

A kalandpark kialakításában helyi szakemberek segítségét kérték ki, nekik már van tapasztalatuk hasonló létesítmény működtetésében, hiszen az elmúlt években Szent György napokra vagy gyereknapra üzemeltek be hasonlót a belvárosi Erzsébet Parkban. Ők adtak tanácsot, hogy milyen védőfelszereléseket vásároljanak, és a kötélpálya elhelyezését is irányították. Az mintegy tíz elemet tartalmaz, különböző nehézségi fokokkal, gyerek és felnőtt szinttel.

Sztakics Éva elmondta, jelenleg zajlanak a tárgyalások, ezekkel a szakemberekkel szeretnének szolgáltatói szerződést kötni a kalandpark működtetésére, ha sikerül időben megegyezniük, már április elején megnyitják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro