// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tánczos: ha nem mond le önként, meneszteni kell a rendőrfőnököt

// HIRDETÉS

Le kell mondania Radu Sandu Moldovan Hargita megyei rendőrfőkapitánynak, mert így diktálja a becsület. Ha pedig nem tenné meg, akkor meneszteni kell.

Ez a határozott véleménye Tánczos Barna szenátornak, aki ezirányú beadvánnyal fordult Gabriel Oprea belügyminiszterhez. Tánczos Barna egy március 15-én, Csíkszeredában bekövetkezett tragikus baleset miatt kéri ezt, amelyet rendőrök okoztak, és amelynek egy civil is áldozatául esett. A szemtanúk elmondása szerint a balesetet okozó autó, amelyben három rendőr ült, nagy sebességgel, 130-150 kilométer/órával közlekedett. Azt is állítják, hogy a gépkocsi utasai ittasak voltak, és a balesetet megelőzően órákig a város kocsmáiban szórakoztak. A tragédiának három halálos áldozata volt: meghalt az autót vezető és a mellette utazó rendőr, valamint egy szentegyházi asszony.

A szenátor beadványában az etikai és deontológiai szabályokra hivatkozik, melyek többek között kimondják: „A rendőrnek meg kell felelnie a szakma elvárásainak, el kell kerülnie azt a magaviseletet, amely a társadalom bizalmát megrendítené, megfelelően viselkedik, és védi az intézmény és a szakma jó hírét, teljesíti a közszereplővel szembeni elvárásokat, kötelezettségeket”. Úgy véli: tiszteletből azok iránt a rendőrök iránt, akik tisztességgel végzik munkájukat, és nem utolsó sorban az áldozat családja iránt, az azonnali hatállyal történő lemondás az egyetlen út a rendőrfőnök számára. Ha pedig ezt mégsem tenné meg, akkor Tánczos Barna maga fogja kérni Radu Sandu Moldovan menesztését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro