// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Lehet, hogy nem Fico lesz az új szlovák elnök

// HIRDETÉS

Első helyen végzett ugyan Robert Fico jelenlegi miniszterelnök a szlovákiai államfőválasztások első fordulójában, de lehet, hogy mégsem költözhet be az államfői rezidenciára. Előnye ugyanis kisebb a vártnál.

Nagy meglepetésekkel zárult a szlovákiai államfőválasztás első fordulója. Robert Fico nyert, de nem lehet boldog: alig verte meg Andrej Kiskát, és nehéz elképzelni, hogy ne adódjanak össze az ellenfelek szavazatai a második körben. Bár a részletes elemzések még váratnak magukra, de kijelenthető, hogy az előzetes várakozásokhoz képest Robert Fico kormányfő az elnökválasztás első fordulójának nagy vesztese, a felmérésekhez képest mintegy 10 százalékkal kevesebbet szerezve, csupán 28 százalékot gyűjtött be szombaton. A kormányfő jócskán megtépázott tekintéllyel kerülhet ki az elnökválasztásból, jelentős népszerűségvesztése pártjára is hatással lehet.

Fico az eredmények közzétételét követően arra hivatkozott, hogy magasabb részvételi arányra számítottak, ám az szinte hajszálpontosan megegyezik az öt évvel ezelőttivel (43,4). Fő ellenfele, a független Andrej Kiska az utolsó felméréseknek megfelelő eredménnyel került a második fordulóba, megszorongatva a kormányfőt. A választások egyik legnagyobb meglepetése viszont a függetlenként induló parlamenti képviselő, Radoslav Procházka, aki a felméréseket jócskán túlteljesítve, kis híján utolérte Andrej Kiskát, és 20 százalék fölötti eredményt ért el. Procházka jól szerepelt az utolsó vitaműsorokban, higgadt fellépésével sokakat meggyőzhetett.

Bár - ahogy Fico is jelezte -  választás második fordulójáig sok idő van hátra, és a kormányfő mobilizálhatja szimpatizánsait, a Fico-ellenes jelöltek meglehetős szavazatfölényben vannak, és a kormányfőnek minden bizonnyal nagyot kellene gurítania ahhoz, hogy a kedvezőtlen eredményt megfordítsa. Maximálisan mobilizálnia kellene szavazótáborát, és egyúttal abban bíznia, hogy Procházka, Kňažko és Bárdos szimpatizánsai kevéssé hajlandók Kiskára szavazni. A Fico-ellenes erők viszont vérszemet kapva, összefogva akár megalázó vereséget is mérhetnek a kormányfőre. Iveta Radičová kormányfő ugyanakkor úgy véli, Fico veresége még egyáltalán nem vehető biztosra.

Bárdos Gyula pohara félig tele lett és félig üres maradt, láthatólag az MKP szimpatizánsokat ugyan mozgósította, de rajtuk kívül kevés sikerrel szólította meg a magyar szavazókat. A választási eredményekből úgy tűnik, hogy a Híd szimpatizánsai pártjuk jelöltjét és a nemzet hívó szavát egyaránt ignorálva Andrej Kiskára szavaztak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro