Így mentünk az autonómiárt. Élő tudósítás kiegészítve az aznap célba nem ért sms-ekkel. És a fáradt tudósító gyors konklúzióival.
Éjfélre érünk haza, itt a vége. Az eleje meg az oldal alján.
23:00 Próbálom megérteni vagy legalább összerakni, kik és hogyan akarunk itt autonómiát. Tételezzük fel, hogy az erdélyi magyarok zöme.
Akik tenni is hajlandók valamit érte, azok a politikusok (zömükben RMDSZ-esek) és az ifjúsági szervezetek. Balos ifjúsági szervezetről nem tudok, kimondottan jobbos érzelműek tolonganak a prérin: MIT, Minta, EMI (ami nem áll szóba a HVIM-mel), HVIM, pár lézengő az erdélyi Jobbikban.
Az utóbbiak elképzeléseivel (nem ismerni el a román államot Erdélyben) az autonómia nem fér össze. A politikusok max. titokban állnak melléjük, ha egyáltalán. És elmondják, hogy a hőzöngés és a balhé nem jó PR az autonómia ügyének. Mégis a HVIM a leghangosabb az autonómiatüntetésen.
Közben meg se tudják szervezni magukat rendesen. De jók ágyútölteléknek, ha a Noua Dreapta székelyföldi városban akarja ünnepelni a december elsejét.
Nem azért, hogy kekeckedjek, de ebből az ideológiai, stratégiai, taktikai és szervezési fejetlenségből a legnagyobb jóindulattal sem lesz autonómia. Hogy mi az autonómia, meg kéne még tanulnunk. Például a katalánoktól, dél-tiroliaktól.
Hogy hogyan kellene társadalmi mozgalmat szervezni, azt pedig a verespatakosoktól. Közel vannak. Itt laknak a szomszédban.
22:00 Egy-két fáradt ének a buszon, páran bírják csak. Kérdezgetem a fiúkat, mi is ez a magyar ellenállás, de inkább fejben állnak ellen a román államnak. Egyetemisták, aki dolgozik, az adózik, és egyikük Kézdin ügyésznek készül. Vagyis a román államot fogja képviselni.
Erdélyben kábé 120-an lehetnek, mondják, leginkább megemlékezéseket szerveznek, előadásokat, időnként gyerektáborokat, kifestenek egy-egy óvodát, adományokat gyűjtenek. Mint a palesztin Hamasz, csak katonai szárny nélkül - értelmezem magamban.
Ők közben abszurd sztorikat mesélnek arról, milyen átlátszó módszerekkel szívózik velük a rendőrség meg az ügyészség, és persze mindenki tökéletesen le van hallgatva. Abszurdak azok a sztorik is, hogy milyen elismert egyházi személyek és politikusok támogatják őket, persze titokban.
Hogy ez kinek titok, kinek csak taktika, azon jót lehetne vitatkozni. De legalább értem, miért vonulnak nyugodtan a HVIM-s zászlóikkal minden évben március 15-én a kolozsvári díszmenetben.
21:16 A buszban a HVIM-esek azt mondják, a csendőrök robbantották azt a nagyon hanfos petárdát. Ami nem petárda volt, hanem hanggránát. Ezzel szokták lecsendesíteni a hőbörgőket. Állítólag még vagy kettőt elnyomtak az este folyamán. A srácok bevallották, a futásnak nem volt semmi célja, csak hogy szívassák a csendőröket.
21:03 Némi csendőri készültség a Postaréten a buszoknál, de mindenki békés és fáradt. Akik a vár felé jöttek vissza, gyenge csendőri kíséretet kaptak.
20:49 Minden utcasarkon rendőr. Csend van, amerre én haladok, de a vármegyés srácokat felterelték a vár felé.
20:28 A HVIM-s ifjak is visszaindultak a Postarétre a buszokhoz. Ötven méteres síkfutás a Székely Szabadság Napján! A Rózsák terén versenyt futott a Hatvannégy Vármegye Atlétikai Klub és a csendőrség. A srácok lazán lesprintelték a rend őreit. Győzelem!
20:21 A kisebb csoportok egyre gyorsabban sétálnak, igyekszik mindenki hazafelé. Nekünk is szólt a buszfőnök, hogy félóra múlva indul a járat haza, otthagyom a dalárdát.
20:16 Kisebb székelyzászlós csoportok végig a Rózsák terén. Egyesek Ria-Riáznak. A legnagyobb csoport továbbra is a népi-nemzeti-huszár-irredenta daloskör körül tömörül, mintegy százan lehetnek.
20:05 Összmagyar szabadtéri dalárda a Kultúrpalota előtt. Műsoron a Kossuth-nóta, a Visszavesszük Erdélyt a bocskoros oláhtól, valami huszárnóta, aztán a Gábor Áron rézágyúja. Székelyruhás és -zászlós férfiak állnak körben, ők énekelnek.
20:01 A csendőröknek egy kézdiszéki népviseletes kislány próbált puszit adni, de nem engedték. Tiltja a szabályzat.
19:59 A tömeg nem oszlik a Kultúrpalota elől, zúg az Autonómiát, Székelyföld nem Románia, Itthon vagyunk.
19:55 A Kultúrpalota előtt szoros rendőrsorfal. Az idősek mennek haza, a fiatalok egyelőre nem.
19:53 Izsák Balázs el akarja hitetni az elől haladó, SZNT-s bannert tartó fiatalokkal, hogy már átadta a petíciót a prefektusnak, de azt a pletykát hallottam, hogy nem is adta át, csak így akarja oszlásra bírni a tömeget. Nincs nála megafon, teljesen hatástalan, amit mond vagy tesz.
19:47 Most már Izsák is tereli a népet. Esélye nincs a fiatalokkal szemben. Kiértünk a Rózsák terére, ismét széles a járda, lassan mindenki felhúzódik oda. De mindenki jobban járna és jobban érezné magát, ha a csendőrök és a szervezők hagynák a vonulókat az úttesten, mert autó alig közlekedik erre.
19:36 A városközpont szélén járunk, a Himnusz szól hátul, a Vesszen Trianon meg a Ria-Ria-Hungária középen. Ismét az úttesten, olyan keskeny a járda. A központba vezető teljes sávot elfoglaljuk.
A vármegyések időnként veszekednek a csendőrökkel, akik még válaszolnak is nekik hol románul, hol tört magyarul. Általában úgy kezdődik, hogy a csendőrök roppant udvariasan megkérik a srácokat, hogy menjenek beljebb vagy fel a járdára, mire a srácok magyarul mondják, hogy nem értik, mondják nekik magyarul.
19:15 Volt egy kis lökdösődés a csendőrök és a vármegyés ifjak között, amikor a csendőrök megpróbálták egy kisebb kanyarnál felszorítani a tömeget a járdára. Még egy petárda is robbant mellettem, cseng a bal fülem.
Csak pont ott akarják visszaszorítani a vonulókat, ahol mellig érő kordon szegélyezi a járdát. Kicsit mindenki fejetlen, senki se gondolta át rendesen ezt a felvonulást.
A HVIM-s srácok egy része maszkot húzott, abban vonul, ordibál a csendőrökkel, és csimpaszkodik a járda melletti kordonvasba. Megy az ordibálás, de semmi komoly tettlegesség.
Időnként elképesztő pálinkaszag csap meg, olyankor szétnézek, ki mellé sodródtam épp. Jó sokan vagyunk.
19:01 Végre lementünk egy sávra. Húznak el mellettünk a hatalmas rönkszállítók tele meg üres raktérrel is. Elég vicces, hogy honnan és miért pont most vonul át a városon ennyi hatalmas kamion.
Mindeközben a szerkesztőségben:
18:59 Őrület. Tényleg a járdán megy legalább ötezer ember. Ha valaki vesszentrianont kiált, a többiek elnyomják Autonómiát! skandálással. A szervezők megafonba mondják folyamatosan, hogy maradjunk a járdán, és ne válaszoljunk a provokációra.
Kolozsváron már rég elfoglaltuk volna az úttestet a verespatakosokkal, de itt a járdán maradnak az emberek. Protesztkultúrát a magyaroknak!!
Ismét kolozsvári szerkesztőségünk jelentkezik. A feszültséget oldandó itt egy újabb punkrock autonómiás nóta.
18: 38 Himnuszok után ütemes székelyföldnemrománia, vesszentrianon. Most koszorúznak, ezt polgári séta követi a városközpont irányába. Elkísérjük Izsák Balázst a prefektúrára, de nem állunk meg ott, mondja. Méltóságteli sétát és erkölcsi erőt kíván Izsák. Az útvonal nincs lezárva a forgalom elől.
18: 27 Izsák szerint egyetlen román kormány se vette figyelembe, és itt felsorolja, milyen kisebbségügyi határozatokat és ajánlásokat hagy figyelmen kívül a kormány.
„Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét, szuverenitását, a székelyföldi románok jogait. Önálló közigazgatási egység legyen Székelyföld.”
Közfelkiáltással elfogadva.
A nyilatkozat teljes szövege:
17:50 Három-, legtöbb ötezren lehetünk a Postaréten.
Tűkön ülünk itt, a kolozsvári szerkesztőségben, s miközben vásárhelyi tudósítónk hangulatjelentéseit várjuk, meghallgatjuk kedvenc autonómiázós dalainkat. Például ezt.
Tessék lejjebb görgetni, ott vannak az autonóm marosvásárhelyi dolgok.
17:46 Bíró Zsolt: Ma nem egymás ellen kell küzdenünk, hanem azok ellen, akik az alapvető emberi jogokat sem adják meg az erdélyi magyaroknak. Előtte azonban muszáj legyőznünk a közösségünket bénító félelmet - mindenki úgy látja, félünk.
Tőkés László európai parlamenti képviselő levelét Sándor Krisztina olvassa fel. A helyzet nagyon erdélyi, már ami a vallásszabadságot illeti: egy volt református püspök levelét egy unitárius hölgy tolmácsolja, egy vélhetőleg katolikus baszk politikus levele után. Ja és egy török (azaz muszlim) autonómia-szimpatizáns jelenlétében.
17:36 A baszk felszólaló szerint minden diktatúrának ellen kell állni, az autonómia csak demokráciában és demokratikusan működik. És majd meghozza a jólétet. Antoni Ortuzar levelét olvasta fel.
17:25 Az első tapsvihart az váltotta ki, amikor Izsák arról beszélt, Magyarország beszállt az SZNT oldalán abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az EU-törvényszéken.
Az RMDSZ bármilyen említésére fújolás megy végig a tömegen. Amely tömegben olyan RMDSZ-es közméltóságok is vannak, mint Antal Árpád, Tamás Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert.
Óriási vesszentrianonozás. Izsák Balázs több ízben arra kérte tömeget, hagyják végigmondani a beszédet, mert „gyűlölködéssel és irigységgel nem vívunk ki semmit.”
Minden beszéd végén zúg az ütemes Auto-nóó-miát!
16:29 Alkoholtilalom a Postarét környékén. Mentők, csendőrök a mellékutcákban. Óriási székely és katalán zászló a Székely Vértanúk emlékműve mögött. A helyszínt két körben is nagyon-de-nagyon hosszú székelyzászló veszi körbe, kvázi kordonként is működik, de felemelik az atyafiak, ha valaki át akarna bújni alattuk.
15:30 Megérkezünk Marosvásárhelyre.
Előtte kultúrfélórát tartottam, íme az eredménye:
A három székely vértanút 1854-ben végezték ki Marosvásárhelyen (kettőt pedig Sepsiszentgyörgyön), mert összeesküvést szervezett az 1848-49-es szabadságharc leverése után Erdély és Magyarország felszabadítására az osztrák uralom alól. Több tucat társukat bebörtönözték.
…A szervezkedés közvetlen célja az volt, hogy felfegyverezzenek néhány ezer embert a hegyek között, akik majd zaklatják a császári hatóságokat. A következő lépés a közigazgatás ellenőrzésének megszerzése illetve kormányalakítás lett volna. A szervezők a legeredményesebbek a „11. hónap”, azaz a Székelyföld területén voltak, amelynek élén Török János marosvásárhelyi tanár állt” - puskázom a Wikipédiáról.
A szervezkedők csoportosan sosem találkoztak, az osztrákok mégis könnyen felgöngyölítették a szervezetet, mert Török János egyik legközelebbi munkatársa folyamatosan besúgta őket. 1849-ben Bíró Mihályt is forradalmárként csukták le, de könnyen szabadult, mert kémnek állt.
14:15 Elmeszeli a rendőr a buszt. Alig jöttünk le az autópályáról, alig gyorsan. Nem is ez volt a gond, csak rutinellenőrzés: kik vagyunk, hova megyünk és miért, mikor jövünk vissza.

Hogy kik vagyunk?
Pártjelzés nincs a buszon, csak a cég neve virít rajta. A járatot a kolozsvári EMNP szervezte, és fiatal jobbikosok töltik meg. Ezt az erdélyi pártelnökről gondolom, akit stílusosan Erdély Bélának hívnak. Induláskor csak nekem mutatkozott be roppant udvariasan, vagyis a többieket ismeri.
Ahogy elhagyjuk a rendőröket, kitűzik a székely zászlót a függönyre. Amikor még egy ilyen rövid út közben is kötelező módon megállunk szívni, előkerülnek a HVIM-s pólók, melegítők a kabátok alól. Akkor ez most politikai szimbólum? Mert hogy Izsák Balázs mindenkit megkért, hagyja otthon a párthovatartozását.
Ha jól emlékszem, a HVIM egy tagja évekkel ezelőtt azt mesélte, nekik az EMI és a Jobbik sem elég jobb, sem elég szélső.
A visszaúton majd megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy az autonómia mennyire balos. Több köze van a bázisdemokráciához, mint bármilyen nemzeti színhez. Ha megvernek, többet nem írok ide.

Rajtuk kívül négy bácsi és egy néni ül még a buszon. Kedvesek, igénylik a kommunikációt. Egyikük úgy néz ki, mint Csipike 80 évesen.
Hova megyünk?
A 160 éve kivégzett székely vértanúkra emlékezni. Utána felvonulni az autonómiáért Marosvásárhely központjába. Ha elég engedetlenek leszünk hozzá, mert épp ismét tilos. Vagyis a prefektus azt mondta, attól még nem szabad, amiért nem határozat tiltja. Mert Izsák szerint ha a prefektus nem támadhatja meg a tiltó levelet, mert az nem közigazgatási határozat, akkor szabad az út.
Szóval a legizgalmasabb a mai kirándulásban, hogy bemegyünk-e a csoportosan a központba várost nézni, vagy nem. Tavaly ott adták át a prefektusnak a petíciót, idén nincs hír újabb beadványról. Mindenesetre az RMDSZ szólt, hogy ha mégis születne valamilyen doksi, azt előbb ők is szeretnék látni.
13:15 Bepakolás után névsorolvasás következik, mint egy igazi osztálykiránduláson. Valaki egyből meg is kérdi, mit énekelünk. Egyelőre semmit.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.
A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.
A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.