Szlovákia után most a magyar kormány is beszáll az SZNT luxemburgi perébe. Előbbi az alperes Európai Bizottság, míg utóbbi a felperes SZNT oldalán.
A magyar kormány úgy döntött, hogy beavatkozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) oldalán abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél – közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. A lépésről a bírói fórumot hivatalosan értesítette a magyar kormány.
A bizottság 2013 júliusában formálisan elutasította az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel benyújtott európai polgári kezdeményezését arra hivatkozva, hogy az nem olyan kezdeményezésre irányul, amellyel összefüggésben a bizottságnak hatásköre lenne jogalkotási javaslatot tenni. Az SZNT álláspontja ezzel ellentétes – áll a Külügyminisztérium közleményében.
Németh Zsolt, a tárca parlamenti államtitkára szerint Magyarország kormánya azzal, hogy a beavatkozás mellett döntött, a kormány azt az igényt akarja kifejezni, hogy az EU politikáit közvetetten se lehessen olyan célokra használni, illetve ne legyen olyan hatásuk, amelyek a magyar kisebbséget a szülőföldjén hátrányos helyzetbe hozzák. Ez ellentétes lenne a vonatkozó európai értékekkel, elvekkel, jogrenddel – fogalmazott az államtitkár.
Két nappal ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a Szlovák Köztársaság is kérte belépését a perbe. Izsák Balázs ekkor az elmondta: nemrég kaptak tájékoztatást az Európai Unió bíróságától a Szlovák Köztársaság beadványáról, amelyben Szlovákia képviselője azt jelezte, hogy az alperes Európai Bizottság oldalán szeretne belépni a perbe. Hozzátette, a bíróság nem tájékoztatta arról, hogy elfogadta-e a szlovák kérést, és egyelőre azt sem tudják, Szlovákia milyen érveket szeretne felsorakoztatni a per során.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...

Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.