// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Szombaton talán már lesz új kormány

// HIRDETÉS

Még legalább néhány napig ügyvivő kormány irányítja az országot, miután sem az államfő, sem a kormánykoalíció nem enged a kabinet programjáról szóló vitában. Az ügyben szombaton dönt az alkotmánybíróság. Talán.

Az alkotmánybíróság dönti el, hogy legitim-e a harmadik Ponta-kormány, amelynek az RMDSZ is tagja. A koalíció szerdán úgy döntött: nem enged Traian Băsescu államfő követelésének, aki közölte: csak akkor nevezi ki az új kormány minisztereit, ha a kormányprogramba hivatalosan bekerülnek az RMDSZ kormányra lépésének feltételeként vállalt célkitűzések, amelyeket külön megállapodásokban rögzítettek. Az államfő jelentette ezt kedden este közölte, azt követően, hogy a parlament nagy többséggel, 346 szavazattal 191 ellenében bizalmat szavazott Victor Ponta harmadik kormányának.

Az alkotmánybíróság szerdán úgy döntött: szombaton vitatja meg az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a Népi Mozgalom párt (PMP) beadványát, amelyben megóvta a parlamenti bizalmi szavazás eredményét.

Băsescu azt mondta: a programban szerepelnie kell a székely zászlóra vonatkozó kötelezettségnek, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre vonatkozó kötelezettségnek is. „Ha az előző kormány, a Szociálliberális Unió programja maradna hatályban, az nem felelne meg a valóságnak” – jelentette ki az államfő.

Băsescu azt is leszögezte: akkor nevezi ki a kormány tagjait, ha a kabinet a lehető leghamarabb, felelősségvállalással a parlament elé terjeszti az új programot. A felelősségvállalás intézménye azt jelenti, hogy a parlamenti vita elmarad, de az ellenzéknek jogában áll soron kívül bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen. Ha az indítványt a többség megszavazza, a kormány megbukik, ha viszont az indítványt leszavazzák, a felelősségvállalással beterjesztett tervezet elfogadottnak minősül.

Victor Ponta miniszterelnök már korábban közölte, hogy a kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyett az RMDSZ-t soraiba fogadó új kormány programja azonos lesz az USL 2012-ben elfogadott programjával. A koalíció három másik tagja – a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért és a Konzervatív Párt – ugyanakkor külön megállapodást írt alá az RMDSZ-szel, amelyben a szövetség kormányra lépése fejében vállalják az általa meghatározott célok teljesítését. A megállapodásban szerepel többek között az, hogy az önkormányzatok szabadon használhatják jelképeiket, de az is, hogy a kormány intézkedéseket tesz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karainak létrehozása érdekében.

Băsescu szerdán annyit engedett, hogy Gabriel Opreát kinevezte a belügyi tárca élére. Az ugyanis Radu Stroe lemondása miatt már korábban megüresedett, és a hatályos törvények szerint egy tárcát nem irányíthat 45 napnál tovább ügyvivő miniszter.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro