// 2026. november 7., szombat // Rezso

Félsziget helyett Óriáspiknik Kolozsváron

// HIRDETÉS

Le Grand Picnic a neve annak az új fesztiválnak, amit Kolozsvár a Félsziget helyett rendez. Harmincon felülieknek és családosoknak is.

Szeptember elején rendezik meg először a Gorbó völgyében a Le Grand Picnic nevű, három napos fesztivált, mivel a Félsziget jogtulajdonosa pár hónapja bejelentette, idén visszaköltözteti a fesztivált Marosvásárhelyre.

A Le Grand Picnic számára a Szalma György vezette Dialógus Egyesület kért támogatást a városházától, de ugyanaz a Bodor László szervezi, aki eddig a Félsziget fesztiváligazgatója és főszervezője volt - írja a ziardecluj.ro. Az új fesztiválra 93 ezer lej támogatást kértek.

A pályázat szerint ugyanolyan multikulti fesztivált szeretnének, mint a Félsziget, és külföldi vendégekre is számítanak. A kínálat is hasonlóan vegyes lenne: zene, képzőművészet, kultúra és kikapcsolódás.

A portálnak nyilatkozó Horváth Anna alpolgármester szerint a célközönség szélesítené a fiatalok fogalmát: elsősorban 30 felettieket és családosokat várnak. 

Franciaországi és kelet-európai mintákból inspirálódtak, nyilatkozta Bodor László, aki szerint míg a Félsziget elsődleges célcsoportja a 16-23 év közöttiek, a Le Grand Picnic a 23-30 közöttieket célozza meg, másodsorban pedig a 18-25, illetve 30-40 év közöttieket. Ezért a hangsúlyt az utcaszínházra, képzőművészetre helyezik, de ugyanúgy lehet majd „extrémsportolni”, mint a Félsziget eddigi kiadásain, és szabadtéri mozi is lesz.

Tízezer körüli fesztiválozóra számítanak és több mint 200 meghívottra. A mintegy 500 tevékenységet 200 önkéntes segítségével bonyolítják le. Az összköltségvetést 279 500 lejre tervezik, amelyből 55 ezer lejt szánnak az együttesek gázsijára. Szponzoroktól mintegy százezer lejes bevételt terveznek.

Fotó: Félsziget Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro