// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Betiltják a mentolos cigarettát az EU-ban

// HIRDETÉS

2020-tól nem lesz mentolos cigaretta az Európai Unióban, és minden csomag dohánytermék felületének 65 százalékán képes egészségügyi figyelmeztetést kell elhelyezni.

Óvja a fiatalokat a dohányzástól az Európai Unió. Az EP-ben szerdán elfogadott dohánytermék-irányelv szerint az elsődleges cél annak megakadályozása, hogy a 18 éven aluli korosztály rászokjon a cigarettázásra. Ennek érdekében betiltják a jellegzetes ízt adó, és ezáltal a cigarettát vagy a sodrásra szánt dohányt a fiatalok számára vonzóbbá tevő ízesítéseket. E kitétel áldozata a mentol, az effajta ízesítésű termékek 2020-tól „feketelistára” kerülnek, a vizipipadohányt ugyanakkor nem érinti ez a szabályozás. A jogszabály értelmében minden cigarettacsomag felületének 65 százalékán képes egészségügyi figyelmeztetést kell elhelyezni, az e-cigarettát pedig a gyógyszerekre vonatkozó törvények szerint kell forgalmazni.

"Többéves, a dohánygyártók és képviselőik intenzív lobbizása által kísért munka végére került végre pont" - mondta a témáért felelős angol szocialista képviselő, Linda McAvan. A jogszabályt várhatóan március 14-én hagyja jóvá a Miniszterek Tanácsa.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro