// 2026. november 7., szombat // Rezso

Őket küldené az RMDSZ az EP-be

// HIRDETÉS

Rangsorolta a Szövetségi Állandó Tanács azokat, akik képviselői vendégmunkára mennének Brüsszelbe. Nekünk erről már csak egyetlen szám jut eszünkbe. De az mindig.

Winkler Gyula, Sógor Csaba és Vincze Loránt került az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának első három helyére – írja a maszol.ro. A jelöltlistát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) mai kolozsvári ülése után.

Winkler és Sógor eddig is a Szövetség EP-képviselői voltak, Vincze pedig az utóbbi pár évben Winkler képviselői tanácsadója. Azelőtt rádiós újságíróként és az azóta csődbement Új Magyar Szót kiadó Scripta cég vezetőjeként tevékenykedett.

A listán Hegedüs Csilla és Antal Lóránt következik, azaz Eckstein-Kovács Péter, aki szintén esélyes lett volna a nem biztosan, csak esetlegesen befutó harmadik helyre, egyáltalán nem került még reménykedős pozícióra sem a listán.

Őt eredetileg a jelöltlista negyedik helyére rangsorolta a SZÁT, ám az eredmény hallatán a volt Kolozs megyei szenátor maga kérte, hogy egy kevésbé előkerülő helyre, "pótlistára" kerüljön. A liberális politikus végül az utolsó – a 32-ik – helyre került.

Mindez azt is jelenti, hogy a MPP nem kapta meg párton kívüli jelöltje számára a harmadik helyet, ahogy ezt egy szerdai megállapodás-tervezetben kérte. Kelemen viszont elmondta, jövő héten még tárgyalnak a Magyar Polgári Párttal, és ennek függvényében módosulhat az EP-lista. 

És a szám, aminek a szövegét mindig úgy értettük, hogy Winkler és Erdély:

Fotó: europa.eu

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro