// 2026. november 7., szombat // Rezso

Véglegesítették az idei Szent György Napok kulturális programját

// HIRDETÉS

Az április 26 – május 4. között zajló Szent György Napok kiemelt meghívottjai között – a már bejelentett előadók mellett – találjuk Illényi Katicát, Udvaros Dorottyát, Kern Andrást, valamint Oana Pelleat.

A kulturális hét nyitókoncertjén fellép Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, énekes. A klasszikus zene magyaros jellegű művei, a komolyzenei hegedűirodalom gyöngyszemei, továbbá világhírű filmzenék és musical részletek egyaránt szerepelnek a műsoron. A koncert vendégművésze Illényi Csaba hegedűművész.

Szulák Andrea április 29-én, 19 órától lép fel a Tamási Áron Színház nagytermében. A népszerű színművészt és énekesnőt Bolba Tamás zongoraművész kíséri. Musical és operett részleteket adnak majd elő.  

A budapesti Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda már visszatérő vendégei a Szent György Napoknak, most ismét két nagy sikerű darabot hoznak a közönségnek. A Madison megye hídjai Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. Magyarországon először Udvaros Dorottya és László Zsolt keltette életre a felkavaró történetet A szív hídjai címmel. A Novák Eszter rendezésében bemutatott darabot április 30-án láthatja a közönség.

A második budapesti produkciót Kern András és Hernádi Judit főszereplésével mutatják be. A Hitted volna? Richard Baer darabját Verebes István rendezésében április 28-án játszák.

A Yorick Stúdió is visszatérő vendég, ezúttal is két előadással lesznek jelen. Ștefan Peca dramaturg Bucharest Calling című műve 2006-ban született work-in-progress formában a LUNI Színházban. Az előadást román felirattal játsszák április 29-én. Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című drámája Sorin Militaru rendezésében tekinthető meg április 27-én.

A román előadások egyik kiemelkedő darabja a Mă tot duc. A darab William Shakespeare és Marc Doré nyomán készült, Oana Pellea és Mihai Gruia Sandu főszereplésével. Az előadás időpontja: április 29.

A kulturális hét teljes programkínálata és bővebb információk az előadásokról megtalálhatók a www.szentgyorgynapok.ro honlapon. A Szent György Napok kulturális előadásaira jegyeket február 24-től a Városi Kulturális Szervezőirodában lehet vásárolni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro