Egyre nagyobb bajban van a PDL. Ezúttal a román politikai élet szőke ciklona, Elena Udrea hagyta ott őket az új Băsescu-párt kedvéért.
Jókora csapást szenvedett az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL): a jobbközép alakulat egyik legemblematikusabb politikusát veszítette el azáltal, hogy Elena Udrea, volt fejlesztési miniszter bejelentette kilépését, illetve csatlakozását a Traian Băsescu államfőhöz közel álló politikusok és értelmiségiek által létrehozott Népi Mozgalom Pártba (PMP). (transindex.ro)
Az államfő emberének tartott politikusnő kilépése csak idő kérdése volt azt követően, hogy maga Băsescu is végérvényesen szakított a PDL-vel a tavaly márciusi tisztújító kongresszust követően, miután azon Udrea alulmaradt a pártelnöki tisztségért vívott csatában Vasile Blaga addigi elnökkel szemben. Az államfő már akkor úgy értékelte: a demokrata-liberális koalíció képtelen a megújulásra, mivel azt a Blagát választotta újra, aki közeledni kíván a kormányon levő nemzeti liberálisokhoz.
Azzal, hogy Băsescu, a párt korábbi elnöke szakított a PDL-vel, az már elvesztette legbefolyásosabb patrónusát, mivel a romániai jobbközép oldalon jelenleg Băsescun kívül alig akad olyan karizmatikus politikus, aki képes lenne a jobbközép szavazók megszólítására. A PDL amúgy is elkopott a sokéves, 2012-ben véget ért kormányzásban. A párt nevéhez fűződnek a válság miatti megszorító intézkedések, és kevés potenciál mutatkozott benne a fiatalításra, a megújulásra, főleg Blaga újraválasztását követően.
Ezért is döntött Băsescu úgy, hogy inkább szakít a kompromittálódott „branddel”, és tulajdonképpen a semmiből új pártot teremt. Ez a jobbközép egyetlen lehetőségét benne látó egykori PDL-s politikusokból és értelmiségiekből áll, akikhez most egy igazi nagyágyú csatlakozott Udrea személyében.
A kérdés most az, lesznek-e követői is. Udrea jelentős befolyással bír a párttagság jelentős részére, és egyáltalán nem kizárt, hogy döntésével átlépési hullámot indít el a PDL felől a PMP irányába. A Demokrata Liberális Pártot ugyanis mostantól még többen látják majd olyan süllyedő hajónak, amelyen nem érdemes tovább maradni, hiszen a húzónevek jó része otthagyta. Ezt mutatja a választói támogatás is: a PDL képtelen elérni a 20 százalékot, miközben a PMP-t létrehozása óta egyre több felmérés mutatja parlamenti bejutó helyen. Udrea átlépésével pedig a támogatottság valószínűleg még tovább nő majd.
A jelek szerint a választók tekintélyes részével sikerült elhitetni, hogy valóban egy új szellemiségű új párt jelent meg a porondon, annak ellenére, hogy Băsescu, a mentor mellett jórészt egykori PDL-sek alkotják a keménymagot.
A PMP-nek most nagyot kell dobnia ahhoz, hogy a felívelő tendencia hosszabb ideig tartson. Ehhez az egyik lépés Udrea szerepeltetése a párt EP-választási listáján – maga a politikusnő is elmondta: nem kizárt, hogy rajta lesz a listán, de nem befutó helyen. Szavazatszerzésnek, illetve népszerűsége leteszteléséhez ez is megfelel.
Az igazi nagy dobás azonban az lenne, ha a novemberi államfőválasztáson őt indítanák a párt jelöltjeként. Tény ugyanis, hogy jelenleg a jobboldalon Băsescu után ő számít a legismertebb és legkarizmatikusabb politikusnak – a PDL valószínű jelöltje, Cătălin Predoiu habitusa miatt nemigen lenne képes maga mögött felsorakoztatni a jobbközép választók tömegeit. Udrea viszont már felépített „brand”, amelyet ugyanakkor még tovább is lehet „csiszolni”. A Băsescué mellett az ő személye lehet az a tényező, amely új központ körül egyesíti a jelenleg szétforgácsolt jobbközép erőket és választóikat.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.