// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Theodor Stolojan: „a középszerben dagonyázunk”

// HIRDETÉS

Theodor Stolojan, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben mandátumot nyert EP-képviselő szerint hét évvel az Európai Unióhoz való csatlakozása után, Románia még mindig nem felel meg az integráció feltételeinek. Megfogalmazása szerint „a középszerben dagonyázunk”, így hamar eljuthatunk az európai pénzek visszatartásáig.

A Ziare.com-nak adott interjújában a politikus arra hívja fel a figyelmet, hogy minden európai rangsorban a legjobb esetben is a középmezőnyben vagyunk, holott eleve azért léptünk be az EU-ba, hogy idővel mi is az EU fejlett országainak életszínvonalával rendelkezzünk. Azzal pedig, hogy időről időre „kővel dobáljuk az ablakot”, ahogy azt a büntető törvénykönyv módosításának kísérletével, vagy az igazságszolgáltatással és jogállamisággal kapcsolatos botránnyal tettük, hátráltatjuk a fejlődés folyamatát.

[ci-random-posts]

Románia még nem értette meg, hogy a jogállamiság az Európai Unió alapvető értéke, s ha kételyek merülnek fel ezzel kapcsolatban a külföldi befektetők aggodalma is jogos – vélekedik az európai parlamenti képviselő. Az ország vezetői sajnos, továbbra is eltérő üzeneteket küldenek a külvilágnak, melyek óvatos viselkedést váltanak ki – ez egy gazdaságellenes, a romániai üzleti környezet elleni üzenet, amely hátráltatja a Schengeni csatlakozást. Stolojan hangsúlyozta: „Pontanak, Corlăţeannak és Antonescunak módosítaniuk kellene az üzenetet, vállalniuk kellene néhány egyértelmű kötelezettséget, minden tagállamban el kell indítaniuk egy diplomáciai offenzívát. Igaz, nem tudom, mennyire lehet még komolyan venni Románia ígéreteit.”

Stolojan ugyanakkor elmondta: nem hinné, hogy veszélybe kerülhet Románia európai státusza, de ha nem változik semmi, akkor akár a Tanácson belüli szavazati jog felfüggesztéséig, vagy az európai pénzek visszatartásáig is el lehet jutni. Hozzátette: „amilyen lehívási arányunk van, nem is kell visszatartsák a pénzeket, mert mi magunk fosztjuk meg magunkat azoktól”.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy az állampolgárokat miért kellene érdekelje a közelgő európai parlamenti választásokon való részvétel az EP-képviselő elmondta: „a képviselők által megszavazott európai törvények érintik az emberek mindennapjait, még ha ezt nem is tudatosítják”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro