Jó idő lesz a hétvégén, márciusi hőmérsékletekre lehet számítani, igaz, többfelé élénk lehet majd a szél is. Legalábbis Magyarországon, amelyről ez a cikk szól, de biztos Erdélyországban is.
A biztonsági ablak vagy micsoda valamiért nem engedi, hogy bemásoljam ide ezt a cikket, bár rendkívül szórakoztató. Lényeg a lényeg: erősen jó idő lesz a hétvégén, márciusi időjárás, akár 17 fok is lehet. Magyarországon legalábbis, de mivel – úgy tűnik – az időjárásnak is van nemzetpolitikai vonatkozása, ez Erdélyre is kiterjeszthető. Ledobni a nagykabátot, pulóvert, itt a tavasz!
Bár szerdán egy gyenge hidegfront vonult át Magyarország fölött, ez csupán a Nagy Hideg-hegyen okozott havazást, máshol eső formájában érkezett a csapadék, és a levegő sem igazán hűlt le - idézte a hvg.hu az idokep.hu meteorológiai portált.
A következő napokban déli, délnyugati áramlással kimondottan enyhe, időnként nedves légtömegek áramlik Magyarország felé, így a hét hátralévő részében inkább márciusra, semmint januárra fog emlékeztetni az időjárás. Hasonlóan alakul a levegő hőmérséklete Erdélyben is.
- See more at: http://www.maszol.ro/index.php/kulfold/23531-marcius-vegi-idojaras-varhato-akar-17-fok-is-lehet#sthash.4hec3MzZ.dpuf

A hajnali órákban is megszűnnek a fagyok, csupán péntekre virradóra az északi, északkeleti tájakon süllyedhet még kevéssel fagypont alá a hőmérséklet, szombat, illetve vasárnap reggel ennek már nyoma sem lesz, napközben pedig egyre nagyobb területen 10 fok fölé melegszik a levegő, csupán az Északi-középhegység térségében mérhetünk majd ennél alacsonyabb értékeket. A déli, délnyugati országrészben pedig főként vasárnap akár 15-17 fokig is melegedhet délutánra a levegő, mely körülbelül március végének megfelelő hőmérséklet.
Nemcsak enyhe, hanem szeles napok elébe is néznek a magyarországiak, pénteken a déli, délnyugati szél élénkül meg sokfelé, de a Dunántúl nyugati részén erős, akár viharos lökések is lehetnek, majd a szombati, átmenetileg kevésbé szeles időt követően vasárnapra már a déli, délkeleti irányú légmozgást kísérhetik többfelé élénk, a nyugati, északnyugati és déli tájakon erős, néhol viharos lökések.
A jövő hét első két napján folytatódni látszik az enyhe, többfelé csapadékkal kísért, időnként szeles időjárás.
- See more at: http://www.maszol.ro/index.php/kulfold/23531-marcius-vegi-idojaras-varhato-akar-17-fok-is-lehet#sthash.4hec3MzZ.dpuf
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.