És sajnos több mint 9000 vállalkozás szüntette be tevékenységét az elmúlt fél évben a módosított adószabályok miatt.
Szombat van, tetéződik a piros-narancs kódjelzésű hőhullám az országban – sajnos még a következő hét elején is tartani fog. Meleg mindig is volt és lesz is nyáron, de a huzamosabb ideig tartó, a klímaváltozás nyomait magán viselő hőhullámokkal azért nehéz megbirkózni. Főleg éjszaka, amikor aludnunk kellene, jelenleg azonban csak éjszaka és hajnalban optimális a hőmérséklet, csak ebbe az időintervallumba beszorítani az ébren létezést nem lehet.
Akinek van légkondija otthon, annak leginkább csak az energiafogyasztását kell körültekintően figyelnie, meg arra, hogy ne állítsa túl hidegre a klímát, hiszen a kinti és benti hőmérséklet közti különbség miatt sokkal sokkolóbb lehet a test számára kimenni. Néha érdemes az agyunkat becsapni picit.
Na de hogy aludjunk ebben a melegben, ha nincs légkondicionálónk? Az emberi test hőmérséklete természetes módon fluktuál napközben és éjszaka, utóbbi alatt kissé lehűl. Hogy az előbbi becsapós módszerrel éljünk: egy órával lefekvés előtt érdemes egy forrót zuhanyozni, ezzel a test saját belső hűtési mechanizmusát tudjuk felturbózni – magyarán: a forró után az amúgy kellemetlenül meleg kissé hűvösebbnek fog tűnni.
Érdemes előkészíteni a hálószobát: napközben inkább csukjuk be az ablakot, húzzuk le a redőnyöket vagy zsalukat, engedjünk be minél kevesebb fényt, csak akkor nyissuk ki az ablakot, amikor elmúlt a forróság. Ha tehetjük, használjunk ventilátort, az legalább elindítja a légmozgást és kevésbé zajos. Kulcsfontosságú, hogy amennyiben lehet, figyeljünk az ágyneműnk anyagára: a pamutból vagy lenből készült vászont részesítsük előnyben a műszálassal ellentétben.
Hogy testünk komfortosabban érezze magát, próbáljuk ki a vizes borogatást is (pl. törölközővel), tegyünk vállunkra/nyakunkra, lábainkra. Végül egy elvetemült próbát megér: tegyük az ágyneműt egy zacskóba csomagolva a hűtőszekrénybe pár órára lefekvés előtt!
9000-nél is több cég függesztette fel a tevékenységét amiatt, hogy Romániában idéntől új adószabályok lépnek érvénybe. A tevékenységüket 2024 első öt hónapjában felfüggesztő vállalkozások száma összesen 9057 volt, ami 31,28%-kal több, mint az előző év azonos időszakában - derül ki az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Hivatal (ONRC) által közzétett adatokból. Az idén több olyan adóintézkedés lépett érvénybe, amit a kormány a tavalyi év végén hozott – ezeket az üzleti szféra erősen bírálta.
Az adóintézkedések egyes adók és illetékek növekedését eredményezték, de új bürokratikus kötelezettségeket is róttak a vállalatokra. Emiatt a legtöbb tevékenységét felfüggesztő cég Bukarestből érkezett, 1078 (24,48%-kal több, mint 2023 január-májusában), a fővárost Kolozs megye követte 541 felfüggesztett céggel (13,89%-kal több), Brassó - 412 (32,48%-kal több), Iaşi - 401 (46,89%-kal több), Bihar - 389 (64,14%-kal több), Temes - 356 (38,52%-kal több) és Nagyszeben - 334 (63,73%-kal több).
Kolozs és Szilágy megye határán fekvő Drág községben pénteken este hét órakor egy 52 éves nő értesítette a rendőrséget, hogy lányát a falu központjából erőszakkal egy ismeretlen helyre vitte egy 19 éves férfi.
A lány neve Doboș Sara. A nyomozást a Szilágy Megyei Bűnügyi Nyomozó Szolgálat rendőrei a Zsibói Kerületi Bírósági Ügyészség ügyészének felügyelete mellett, a jogellenes szabadságelvonás bűncselekménye miatt indított nyomozást vették át, a kiskorú és a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy azonosítása érdekében.
Mindenkit, aki hasznos információval rendelkezik a kiskorúról, arra kérnek, hogy hívja a 112-es segélyhívó számot, vagy értesítse a legközelebbi rendőrkapitányságot.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.