Megint kiderül, hogy Püthagorasznak nem volt igaza, amikor azt mondta: babot pedig ne egyél. A barackról meg a levenduláról hála Istennek nem értekezett a Mester. Úgyhogy jó étvágyat!
A zöldpaszuly, ahogy nálunk nevezik, sosem tartozott a kedvenc ételeim közé, sőt! Pár éve azonban elkészítettem az első paszulyfőzelékem kerekcsövű vajbabból, majd krémlevest is. Kellemes csalódás volt és megállapítottam, hogy a nemtetszés csak a lapos zöldbabnak szólt. Ezúttal kukoricával is megdúsítottam és igencsak finom, selymes krémlevest sikerült készíteni belőle. Kevés olajon megdinszteltem a felvágott hagymát és sárgarépát, majd összeforgattam a kukoricával és a nagyjából másfél centis darabokra összetördelt vajbabbal. Felöntöttem vízzel, sóztam, borsoztam, beletettem pár szál összekötözött petrezselyemzöldet, így könnyebb eltávolítani, ha megfőtt, majd a főzés utolsó percében hozzáadtam a tejszínt. Sűrítést nem használtam, csak botmixerrel krémesítettem.
.
Hozzávalók:
30 dkg vajbab,
30 dkg morzsolt konzerves/friss csemegekukorica,
1 db kisebb hagyma,
1 db közepes sárgarépa,
pár szál petrezselyemzöld,
kevés olaj,
1 l víz,
1 dl tejszín,
só,
bors.
A teljes adag krémleves hozzávetőleges költsége: 10 lej.
Közismert a levendula relaxáló, nyugtató hatása, csokrokba kötve, dekorációs elemként is előszeretettel használják, fűszerként viszont még csak mostanában kezd elterjedni. Találkozhatunk levendula ízesítésű fagyival, limonádéval, elvétve levendulás kézműves csokival, de kóstoltam már igencsak különleges levendulás sajtot is. Ezúttal a sárgabarackot ízesítettem e lila csodanövénnyel, kellemesen harmonizál a két ízvilág. Amíg a túrógombóc hozzávalóit összekeverve pihenni hagytam, nagyjából 40-45 percet, addig elkészült a gyors baracklekvár is a magok eltávolításával és felvágással együtt. A kis darabokra felvágott gyümölcsöt a cukorral alacsony lángon kevergetve megfőztem, majd az utolsó 5 percben beletettem a levendulát szárastul, amit aztán ki is vettem. Ennyi idő elég volt, hogy az aroma átjárja a barackot. A túrómasszából vizes kézzel gombócokat formáltam és lobogó sós vízben megfőztem, majd összeforgattam a lassú lángon, olajon megpirított zsemlemorzsával. Tálaláskor tehetünk még a gombócokra porcukorral kikavart tejfölt.

Hozzávalók:
50 dkg tehéntúró,
2 db tojás,
7 ek gríz (búzadara),
6 ek zsemlemorzsa,
1 kg sárgabarack,
1 ek cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
5 szál levendula.
A teljes adag hozzávetőleges költsége: 17 lej.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.