Beköszöntött szeptember, de őszi ételek helyett ezúttal az év bármely szakában összeállítható fogások lesznek terítéken finom és könnyen elérhető alapanyagokból, így bárki bármikor elkészítheti őket.
Már hoztam a blogra vöröslencse-krémlevest, ez alkalommal tökkel párosítottam. A vöröslencse fogyasztását bátran ajánlom, mert tápanyagdús hozzávaló és elkészítési ideje is rövid. Az egyik legegyszerűbb krémleves, amit most mutatok. A meghámozott, megreszelt tököt kevés forró olajon a megmosott lencsével összeforgatjuk, felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, petrezselymet és nagyjából 20-25 percig hagyjuk főni. Ekkor összeforraljuk a tejszínnel és miután kissé kihűlt, leturmixoljuk vagy botmixerrel krémesítjük. Magvakkal, krutonokkal vagy sajtos pirítóssal, de magában is fogyasztható, laktató leves.
egy közepes főzőtök megreszelve (ez 25 dkg volt),
15 dkg vöröslencse,
pár szál petrezselyemzöld összekötve,
1 babérlevél,
1 dl főzőtejszín,
kevés olaj,
1 l víz,
só,
bors.
Egy adag leves hozzávetőleges költsége: 1,5 lej
Népszerűek a töltött húsok, tekercsek. Legtöbbjük nemcsak frissen, melegen fogyasztható, de hidegtálon is jól mutatnak és finomak. Ilyen az a csirkemellrolád is, amibe a címhez képest még bazsalikom is került és igazán különleges párosításnak tűnt ez a trió.
Elkészítése nagyon egyszerű, egyetlen trükkel, amit érdemes betartani, így számoljunk egy plusz órával, ha rászánjuk magunkat. A vékonyra szeletelt csirkemelleket sózzuk, borsozzuk, majd végigsimítjuk rajtuk a tejföllel összekevert sajtos-diós masszát. Minden szelet húsra helyezzünk bazsalikomleveleket, majd felcsavarva őket fóliával rögzítsük, így végeik is jó szorosan összeérnek.
És a trükk: tegyük őket a mélyhűtőbe nagyjából egy órára. Hagyományos panírozással, liszt-tojás-zsemlemorzsába mártással, bő olajban süssük meg a húsokat.
Tálalhatjuk mártásokkal, mártogatóssal, friss paradicsomsalátával vagy paradicsomszósszal, de felszeletelve, hidegen is jól mutat egyéb finom falatok között.
6 szelet csirkemell,
5 dkg sajt megreszelve,
3 ek őrölt dióbél,
1 ek tejföl,
12 db friss bazsalikomlevél,
só,
bors,
Panírozáshoz: 1 db tojás,
kevés liszt és zsemlemorzsa,
olaj a sütéshez.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 4 lej.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.