Népszerűek a panírozott ételek magas kalóriatartalmuk ellenére is, próbáljuk ki ezúttal a tempurát. És ha már augusztus, itt a vinettaszezon, készítsünk most majonézes krém helyett valami mást, nem elhanyagolhatóbb ízélménnyel.
A híres japán panírféle, a tempura, felénk is elkészíthető és igencsak ropogós bundát képez hal és zöldségek köré egyaránt. Érdemes kipróbálni. Ha elkezdünk kicsit utánanézni a különböző recepteknek, szinte mindenhol a jéghideg vizet emelik ki, mint hozzávalót. Én mélyhűtött szénsavas ásványvizet és rizslisztet használtam hozzá.
A tökszeleteket és halfilét sóztam, borsoztam, lisztbe mártottam, majd a tempura masszába és bő, forró olajban megsütöttem őket. A ropogós külső jól illett a belül omlós húshoz, tökhöz. Aki kóstolt már rántott patisszont, talán egyetért abban, hogy a legfinomabb tökfajta, kellemes vajas ízhatással.
E kétféle, panírozott csemegéhez rizibizit készítettem. Miután megfőtt, kiskanálnyi vajjal kevertem össze, ami jól összefogja a zöldséges rizsben fellelhető különböző ízeket. Tartármártással fogyasztottuk.
3 db filézett pisztráng, a halak kettőbe vágva,
1 db kisebb csillagtök, felszeletelve, meghámozva.
Tempurához:
1 dl szénsavas ásványvíz,
5 dkg rizsliszt,
1 tojás,
csipetnyi só.
Körethez:
2 dl rizs,
4 dl víz,
1 db kisebb sárgarépa nagyon apróra vágva,
2 ek konzerves csemegekukorica,
2 ek zöldborsó (itt is konzervest használtam),
kevés vaj,
só,
bors.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 7 lej.
Vinete, vinetta. Az évnek az a része közeledik, amikor egyre sűrűbben halljuk e szavakat, ami a legtöbb családban párosul a sok kiló, szenen sült és adagokban eltett, pépesített, házi majonézzel összekevert finom szendvicskrémmel. Ezúttal egy húsmentes étel főeleme készült padlizsánból, igencsak egyszerűen és gyorsan.
A krumpliköret elkészítésével kezdtem, mintha krumplipürét főznék, amit a krumplitörővel enyhébben nyomkodtam össze, miután megfőtt. Majd egy nagyon kis hagymát megdinsztelve adtam hozzá és kevertem bele vajat.
Amíg főtt a krumpli, felszeleteltem a megtisztított vinettát, sóztam borsoztam, majd ecsettel megkent olajos, rácsos grillező edénybe sorakoztattam a korongokat, rájuk a paradicsomkarikákat és a sajtszeleteket. Nagyjából negyed óra, húsz perc volt az elkészülési idő a lefedett edényben.
1 db közepes vinetta nagyjából 1 cm-es vastagságúra szeletelve,
2 db közepes paradicsom karikákra vágva,
sajtszeletek a tetejére,
só,
bors,
Körethez:
6 db nagyobb krumpli meghámozva, felkockázva,
1 db kisebb hagyma apróra vágva,
diónyi vaj,
só,
bors.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 3 lej.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.