Alig van mögöttünk a nyár, a legújabb menü máris kicsit nosztalgiázó, nyáridéző a főtt kukorica illatával, a kinti grillezések hangulatával. Próbáljuk ki a kukoricakrémlevest pattogatott kukoricával, az olvasztott szalonnakockákkal megspékelt krumplitócsnit szénen sült kápiapaprika-krémmel.
A krémlevesek kellemes, lágy krémességéhez alapvetően két dologra van szükségünk a jellegzetességüket megadó zöldségek mellett: főzőtejszínre és egy jó turmixgépre vagy botmixerre. A kukoricakrémleves azonban épp az a kategória, amit nem lehet teljesen simára pürésíteni, mivel pont az érdessége adja a különlegességét.
Ebben a receptben sárgarépával készült, amit megreszelve kevés olajon a hagymával megdinsztelünk, majd hozzáadva a kukoricát, felöntjük vízzel, beletesszük a fokhagymát, babérlevelet, fűszerezzük és hagyjuk főni. A konzervkukorica esetében a kukorica már megfőzve kerül bele, így amikor teszteljük és a sárgarépa elég puha, már el is készült a levesünk. Ezután hozzáadjuk a hideg vízzel csomómentesre kevert lisztet, összeforraljuk a tejszínnel és kis lehűtés után turmixolhatjuk, majd tálalhatjuk is. Jópofa és ízletes megoldás, ha krutonok, magvak helyett pattogatott kukoricával fogyasztjuk.
Hozzávalók 4 adaghoz:
25 dkg főtt, morzsolt csemege kukorica (konzerves),
2 közepes sárgarépa megreszelve,
1 kis fej hagyma apróra vágva,
1 cikk fokhagyma,
1 l víz,
1 dl tejszín,
1 ek liszt,
1 babérlevél,
só,
bors.
Egy adag leves hozzávetőleges költsége: 1,5 lej
Előrebocsátjuk, hogy a kalóriaszámláló üzemmódot ennél az ételnél nem ajánlott működésbe helyezni, de az ízek garantáltan kárpótolnak majd, ha elkészítjük ezt az erdélyi nachost.
A tócsnihoz először pirítsuk barnára a szalonnakockákat, majd adjuk hozzá a reszelt krumplis, lisztes, tojásos masszához. A szalonnából kiolvadt zsírt pótoljuk még olajjal és felforrósítva, kanállal helyezzük a serpenyőbe a tócsnit. Mindkét oldalukon süssük meg ropogósra a tallérokat, majd konyhai papírtörlőre szedjük ki őket.
A krémhez jó, ha van eltéve szénen megsütött kápiapaprikánk, de ha rögtönözni kell a benti tűzhelyen, úgy is finom az eredmény. A paprikákról még forrón, besózva, távolítsuk el a héjukat, majd kevés vizet hozzáadva turmixoljuk össze 2 teáskanál paradicsompürével, sózva, borsozva. Ez a krém sült húsokhoz is ajánlott, hűtőben pár napig tárolható.
Hozzávalók 2 adaghoz:
0,5 kg (3 nagyobb) krumpli meghámozva, megreszelve,
1 tojás,
3 ek liszt,
só,
bors,
5-8 dkg mangalicaszalonna kis kockákra vágva.
A krémhez:
3 kápiapaprika,
2 tk paradicsompüré,
só,
bors.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 3 lej
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.