Ha csak egy esemény fér bele a hétvégi programjába, ez legyen az!
Mindig van abban valami méltóságteljesség, amikor Kolozsvár magyarsága ünnepel, főleg, ha annak nincs semmilyen politikai konnotációja, hanem csak összegyűlünk egy helyen, jó sokan. Mátyás király szülinapja az elmúlt években ilyen eseményszámba megy, amióta zenés-fáklyás felvonulás is kiegészítette az immár huszonnyolcadik alkalommal megszervezett, reneszánsz hangulatú Mátyás Napokat.
A Kincses Kolozsvár Egyesület és az Amaryllis Társaság idén is dobpergéssel és dudaszóval kísért vidám fáklyás felvonulást szervez: a gyülekező február 23-án 18 órától kezdődik a Farkas utcai református templom előtti téren.
A szervezők 600 fáklyával készülnek, az ünnepi felvonulás pedig 18.30-kor indul a Farkas utca – Minorita utca – Deák Ferenc utca – Főtér – Mátyás király tér útvonalon. A Főteret elhagyva lesz alkalom a fáklyaláng eloltására, majd a résztvevők Mátyás király szülőháza elé vonulnak, ahol fúvóskoncertre kerül sor.
A szülőház és környéke két napig ismét magyar szótól lesz hangos. A Mátyás Napok teljes programját és a szervezők közérdekű felhívását itt olvashatják az érdeklődők.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.