Különböző korok konyhái elevenednek fel a Várkert Fesztivál gyalui lakomáján. Még lehet jelentkezni a főzőversenyre.
Az október 10–11-én zajló Várkert Fesztivál keretében Korok, konyhák, kóstolók címmel főzőversenyt szerveznek, melynek célja: „a térség gazdag történelmi múltjának, és a különböző korok étkeinek, receptjeinek felelevenítése”. A fesztivál sajtóirodája által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a fakanálforgatás október 10-én, reggel 9-kor kezdődik.
Olyan profi vagy amatőr szakácsok, baráti társaságok, munkaközösségek jelentkezését várják, akik szívesen főznének szabadtéren valamelyik történelmi kor receptje szerint. Jelentkezni október 5-ig a varkertfesztival@gmail.com e-mailcímen vagy a 0742-591-639-es telefonszámon lehet. Szakmai zsűri fogja díjazni az ételeket, de
A főzéshez szükséges alapfelszereléseket (előzetesen jelzett igény alapján tűzifát, vagy gázpalackot és gázégőt, egy 3x3 méteres sátrat, egy sörasztalt, valamint két sörpadot ) a szervezők biztosítják, a hozzávalókról a csapatoknak kell gondoskodniuk. Az elkészült ételeket a zsűri és a Várkert Fesztivál látogatói fogyasztják el.
A 10 lejes kóstolójegyekből befolyt összeget, a Kolozsvári Magyar Napok adománygyűjtő akciójához kapcsolódva a kárpátaljai gyerekeknek ajánlják fel a szervezők. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt étel készítői a Gyalui Várkert Mesterszakácsa 2015 címét nyerik el. Másnap egy mintegy 450 kg-os nyárson sült ökörhöz illő körettel lehet megmérközni a Gyalui Várkert Köretmestere címért. A benevezett csapatok legtöbb 5 főből állhatnak.
A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a főzőverseny a castrum területén, zöld övezetben lesz, ezért az októberi változékony időjárás miatt gumicsizma és esőkabát ajánlott mindenkinek. A jó hangulat garantált, mivel mezőségi és kalotaszegi népzenészek fogják húzni a talpalávalót.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.