… a kolozsvári TIFF-en. Vér, szex, erőszak, halál a nippon mozi fenegyerekétől, Szono Siontól.
Akik attól tartottak, hogy idén talán nem fogják megkapni a szokott (bár az utóbbi években némileg kisebb mértékű) adagjukat a Távol-Kelet, hmm, különös kortárs filmművészetéből, azok fellélegezhetnek. A Románia legnagyobb (és a kelet-közép-európai régióban is méltán jó hírnévnek örvendő) filmszemléjének számító, idén május 27. és június 5. között megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál egyik „dísze” ugyanis a különc japán függetlenfilmes, Szono Sion életművéből rendezett retrospektív vetítéssorozat.
„A kortárs japán filmnek ez a képromboló, provokatőr és hihetetlenül ötletgazdag fenegyereke bámulatos könnyedséggel vált egyik műfajról a másikra, és épp akkor húzza ki a lábad alól a szőnyeget, amikor úgy érzed, hogy rájöttél a csavarra” – mondja Mihai Chirilov, a TIFF művészeti igazgatója a rendezőről, aki egyszer már szerepelt a fesztivál Határok nélkül szekciójában, a Himizu című filmjével.

Ezt a képet a Bűn és kéjvágyból nem is mertük címoldalra tenni
A Szono Sion-retrospektív keretében a rendező tíz munkáját tekinthetik meg azok, akik elég bátrak (vagy elvetemültek) az efféle vizuális élményekhez: itt lesz a Love Exposure, a Guilty of Romance (ez magyarul Bűn és kéjvágy címmel futott), a Tag, a Suicide Club, a Noriko's Dinner Table, a Shinjuku Swan, a The Virgin Physics, a Love&Peace, a The Land of Hope és a Be Sure to Share. Csupa tömény, bizarr, hátborzongató darab, ha lehet hinni a szakértőknek.
„Kedvcsinálónak” álljon itt a Tag című film nyitójelenete. Nos, ha ilyen a kezdés, bele sem merünk gondolni, milyen a folytatás.
De ez úgyis kiderül az idei TIFF-en.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.