Felkészül további hét erdélyi, partiumi város.
Március 19–26. között Erdély nyolc városában koncertezik Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar zenész. A művész száz állomásból álló, kifejezetten templomokban megszervezett jótékonysági koncertsorozata keretében érkezett Erdélybe, ahol az RMDSZ Nőszervezete koordinálja az adománygyűjtéseket.
A karitatív akció során a koncert bevételét és beérkezett adományokat minden településen a rászorulók megsegítésére fordítják: Marosvásárhelyen a Szent Erzsébet társulás gondozottjainak, Csíkszeredában az Áradat Egyesület lelkisegély-szolgálat, Sepsiszentgyörgyön a bántalmazott nőkkel foglalkozó Szentkereszty Stephanie Egyesület, Nagyenyeden egy CT megvásárlása a helyi kórház számára, Zilahon a szilágycsehi Down Sindroma Egyesület, Kolozsváron a Yuppi Tábormozgalom Egyesület, Szatmárnémetiben a Gyöngyszem Egyesület és a Szatmár Egyházmegyei Caritas Szervezet, Nagyváradon pedig a Diakonia Alapítvány és a Caritas Katolika javára ajánlják fel.
A koncertsorozat hétfőn, március 19-én indult Marosvásárhelyen, és az alábbi helyszíneken folytatódik:
Addig is, íme egy felvétel Mága budapesti újévi koncertjéről:
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.