// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Magyar filmfesztivál kezdődik a román fővárosban

// HIRDETÉS

A magyar filmművészet legfrissebb terméseit kóstolgatja a bukaresti közönség.

Tizedik alkalommal szervezi meg a Balassi Intézet Bukarestben a Magyar Filmhetet, amelyen több mint tucatnyi magyar filmet láthat a román közönség. A Balassi Intézet bukaresti központjának szerdai közlése szerint a november 6. és 13. között zajló esemény egyik kiemelt célja bemutatni a fővárosban a tavalyi magyar filmtermés sokszínűségét. A rendezvény helyszíne a Román Paraszt Múzeuma Horia Bernea Stúdiója.

A megnyitón a Fekete Ibolya rendezte Anyám és más futóbolondok a családból című alkotást vetítik. A nulladik napon magyar filmtörténeti kiállítás nyílik, amelyen már kultikussá vált magyar filmképek nyújtanak ízelítőt a magyar filmtörténetből. A szervezők folytatják azt a hagyományt, hogy egy magyar fesztivál mutatkozik be a bukaresti filmhéten. Idén

a szolnoki Tisza Mozi Filmfesztivállal ismerkedhet meg a közönség.

A filmhét programjában nyolc játékfilmet tűztek műsorra, de vetítenek kísérleti filmet, animációkat, valamint dokumentum- és rövidfilmeket. Bemutatják egyebek mellett Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál, Dési András György és Móray Gábor Az éjszakám a nappalod, Szász Attila Félvilág, Goda Krisztina Veszettek és Mátyássy Áron Víkend című alkotását.

Levetítik a Mikó Imre életéről és a Securitatéval való kapcsolatáról szóló, Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című alkotást, valamint a magyar labdarúgó válogatott 40 év után újból világversenyre kijutásának kulisszatitkait megörökítő Magyar csapat - "... még 50 perc..." című, Muhi András Pires jegyezte dokumentumfilmet.

Az idei jubileumi kiadást koncertek gazdagítják.

Fellép a David Yengibarian Trió, a Bende Zsolt Quartet, Tóth Viktor szaxofonművész – aki Petra Acker énekessel és az One More Minute zenekarral zenél –, valamint a miskolci Mocsok 1 Kölykök együttes.

A szervezők minden napra meghívtak egy alkotót, így a rendezők közül várhatóan Fekete Ibolya, Domokos János, Ulrich Gábor, a filmekben szereplő színészek közül pedig Czukor Balázs, Gryllus Dorka és Simon Kornél lesz jelen, de Herner Dániel producerrel és Papp Vivi vágóval is találkozhat a bukaresti közönség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro