Ezúttal a kolozsvári ZUGban indul újra.
Emlékeznek még a Lugosi Béla Filmklubra, amely változatos helyszíneken működött Kolozsváron? Csupa különös, szubverzív, underground és – végső soron – izgalmas filmet vetítettek ott, olyanokat, amelyekkel tévében ritkán találkozik az ember, sőt moziban sem, már csak azért is, mert túl régiek ahhoz, hogy filmszínházak manapság műsorukra tűzzék.
Nos, a Lugosi Béla Filmklub, némi kihagyás után, újraindul, ezúttal új helyszínen, a ZUG Zone nevű helyen. Az első vetítést hétfőn, október 12-én tartják, este 9 órától. Terítéken Jerzy Skolimovski Mélyvíz (Deep End) című 1970-es alkotása. A lengyel rendező fiatalos lendületű filmje egy különös szerelem történetéről szól. Az 1970-ben bemutatott romantikus filmdráma ironikus képet fest a második világháború utáni brit társadalomról.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.