A magyar opera felvételit hirdet gyermekek számára.
Második alkalommal hirdet meghallgatást a Kolozsvári Magyar Opera „jó zenei hallással és tiszta hanggal” rendelkező 8-13 éves gyermekek számára. A kórus repertoárjával Erdély-szerte népszerűsíteni kívánja a legszebb magyar dalokat, tagjai alkalmanként az Opera előadásaiban is szerepet kapnak – írják közleményükben.
„A további kiszállások mellett az évad végéig szeretnénk egy dramaturgiával rendelkező, egyórás önálló történetet is színre vinni” – nyilatkozta Szép Gyula, az opera igazgatója. Kovács Dalma karnagy szerint a kórusban való éneklés nagyon jó alkalmat nyújt arra, hogy a gyerekek megtanuljanak odafigyelni egymásra.
Takács Aranka, a kórus szervezője úgy véli, hogy tudatos közösségformálás kezdődött el, aminek a gyümölcsét először a Válaszúton szervezett kórustáborban tapasztalták. „Olyan szépen, kreatívan és humorosan megfogalmazott himnuszt írtak és komponáltak a csoportokra osztott gyerekek, hogy végül nem is érződött, 50 egyén hozzájárulásáról van szó” – mondta.
Azok a gyerekek, akik szeretnének részt venni a felvételin, 2017. február 17-én, pénteken délután 4 óráig jelentkezhetnek a 0740-184820- as telefonszámon vagy a marketing@hungarianopera.ro e-mail-címen. Arra kérik a szülőket, írják meg a gyermek nevét, életkorát, az intézmény nevét, amelyben tanul, a szülő vagy kísérő telefonszámát, e-mail-címét. A meghallgatások időpontjainak közzétételét február 20-ra tervezik.
Az eredményeket február 24-én tesszük közzé az opera honlapján (www.magyaropera.ro) és az intézmény főbejáratánál.
És hogy miből áll a meghallgatás?
• 2 gyermekdal vagy népdal eléneklése,
• zenei képességek felmérése (ritmus- és memóriagyakorlat),
• egy rövid vers vagy mondóka elmondása.
Tessék jelentkezni, biztosak vagyunk benne, hogy jó buli lesz.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.