Kovács András Ferenc legújabb köteteit ismerhetjük meg testközelből Kolozsváron.
A Fiatal Írók Szövetsége, a Látó szépirodalmi folyóirat és a Minerva Művelődési Egyesület közös szervezésében október 5-én (csütörtökön) Kolozsváron mutatják be Kovács András Ferenc (KAF) legújabb köteteit. Idén két újabb művel bővült a Kossuth-díjas szerző életműve: egyrészt hét év anyagából (2010–2017) merítő verskötete, a Lözsurnál dö Lüniver (Bookart Kiadó), másrészt a eddigi pályájáról áttekintést nyújtó kritika- és tanulmánykötet, a KAF-olvasókönyv (Fiatal Írók Szövetsége) is ebben az esztendőben kerül a polcokra.
„Ami a verskötetnek 34 opusban sikerül – vagyis mozgásba hozni a líra testet, lelket, érzékszerveket, költészeti hagyományt átjáró összetettségét –, az Olvasókönyv számára csupán illúzió marad – a Lözsurnál dö Lüniver alcímét idézve –, »füstpanoráma«. Az olvasókönyv 448 oldala viszont színtiszta krimi, ami az elmúlt évtizedek egyik leginkább párbeszédképes lírai oeuvre-je körül nyomoz. 1983 márciusától 2015 decemberéig sorjáznak benne a szövegek (kritikák, tanulmányok és verselemzések).” –írja a beharangozó szöveg.
Helyszín, időpont: 2017. október 5., 17 óra, Minerva-ház (Str. Napoca nr. 16.), Kolozsvár.
Program:
A helyszíneken a kötetek kedvezményes áron megvásárolhatók. A rendezvények a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.