// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Jónás Vera Kolozsváron hódít, és üzen a rajongóinak (VIDEÓ)

// HIRDETÉS

Ha még nem ismered Jónás Vera zenéjét, akkor feltétlenül gyere el a kolozsvári Atelier Caféban tartandó csütörtöki koncertjére. És nézd meg azt az EXKLUZÍV VIDEÓÜZENETET, amelyet a Főtér olvasóinak küldött!

Jónás Verát többször volt már alkalmam élőben hallani, legutóbb éppen Nagyváradon, ahol a PKE zenetanszékének meghívására egy workshopon okította a hallgatókat. Hogy mire is pontosan, azt nehéz lenne megmondani, hiszen annyi mindenről szó esett, talán általánosan megfogalmazva a zenélés tényleges élvezetére, a zenei önkifejezéssel kapcsolatos gátlások feloldására. Szimpatikus volt, ahogyan közvetlen stílusával pillanatok alatt elérte, hogy  feloldódjon a zenészpalántákból álló közönségben a feszélyezettség, és művésztársként viszonyuljanak hozzá.

Ez az attitűd a hajtóereje annak az utcai projektnek is, melynek keretében az utca emberének alkotási kedvét felhasználva személyes élmények és a zene ereje által teremt közösséget. A kezdeményezés lényege, hogy többek között tehetséges roma fiatalokból álló csapatával együtt kiköltözik az utcára egy laptoppal, pár hangfallal, egy mikrofonnal, hangszerekkel, illetve zajkeltő eszközökkel és a járókelők bevonásával élő felvételt készítenek. Mindenki hozzáteheti ötletét az így készülő örömzenéhez. Ezt többek között Kolozsvár utcáin is kipróbálta idén augusztusban.

A kísérletező kedv és a személyes hang teszi a 2011-ben alapított Jónás Vera Experiment zenekart, illetve saját dalszerzeményeit is üdítően frissé, melyet az élő koncertjeiken érezhet át igazán a hallgató. Erre lesz alkalma a kolozsvári közönségnek október 8-án 21 órától a Atelier Caféban.  Biztosak lehetünk benne, hogy Veráék készülnek valamilyen meglepetéssel. Annyit már elárultak, hogy hallhatunk néhány közönségszűz, friss szerzeményt is, hiszen a zenekar új albumot vesz fel az ősz folyamán, de mindenképp szeretnének mutatni belőle néhány újdonságot. A kolozsvári koncerte a beugró: 10 lej.

Vera egyébként nemrég tért vissza

">Japánból, ahol a tavaly ősszel a Whereabout Records által a szigetországban is kiadott

">Game című nagylemezt egy ötállomásos miniturné során mutatta be több városban. A mindig aktív, valamin épp munkálkodó, valamire készülő énekesnővel nemrég készített

">felvételt Balcony TV Budapest, aztán megtudhattuk, hogy az idei Record Store Day-en is fellép majd, s végül de egyáltalán nem mellékesen: az Artisjus is jelölte Junior zenei díj kategóriában, mint dalszerzőt.

Vera legutóbb 2014 októberében jelentkezett új klippel, amely még a 2013-ban megjelent első albumán szereplő

">dalból készült, de hallgatható már a nemsokkal később elkészült

">újabb dalcsokor is, amelyekből megjelenő Wanted kislemezét tavaly november óta ismerheti a hallgatóság.

Vera mára már jól felismerhető tagja a mai magyar énekesnők képzeletbeli klubjának, hiszen zenéjében folyton megmutatkozik az az aktív attitűd, ami az énekesnő személyének is szerves része. Folyamatosan megújul, meglep minket valamivel, ugyanakkor a dalok lényege, legbelső hangsúlya valahogy mégis mindig megmarad, kedves karakterével vezeti a hallgatót. Röviden megfogalmazva az egységes báj és csibészség keveréke az, amit miatt bekerült és úgy tűnik, egy darabig marad is az ismert női dalszerzők között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro