// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Itthon állít ki Kádár Tibor festőművész

// HIRDETÉS

Ha kortárs kolozsvári festőművészetről beszélünk, meglehet, hogy nem Kádár Tibor neve jut eszünkbe elsőre. Ez annak is betudható, hogy bár kincses Kolozsvár szülöttje, emberöltőnyi ideje Magyarországon él és dolgozik.

A Kincses Kolozsvár Egyesület meghívására a számos díjjal kitüntetett, megbecsült kolozsvári művész hosszú évek után ismét visszatér szülővárosába. A táj és embere című tárlatot az 5. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napján nyitják meg a Szépművészeti Múzeumban. 

Kádár Tibor már első egyéni kiállításán (Kolozsvár, Korunk Galéria, 1980. november) a táj és embere elkötelezettjeként mutatkozott be. Ez a táj elsősorban Kalotaszeget jelentette – de nem a színes, gazdag népművészetével a figyelmet magára felhívó vidéket, hanem a gondokat, a drámaiságot, a struktúrát és a mélységet.

Három és fél évtized múltán Kádár az erdélyi (gyökerű) festészet egyik kortársmestereként áll előttünk, aki bár nem szakított a tájábrázolás legjobb magyar hagyományaival és a figuratívitásával, a kísérletezésről sem mond le. Korábban sem volt idegen tőle a vonzódás a történelemhez, művelődési örökségünkhöz – most nagy táblaképeiről néz szembe velünk a múlt, a régmúlt és a 20. század.

Mai veszprémi műhelyéből, illetve a zsobokitól a bálványosi alkotótáborokig ívelő hangulatokból válogatva, kiteljesedett életművének néhány fontos részletét mutatja be a 2014-es Kolozsvári Magyar Napok közönségének.

A Kincses Kolozsvár Egyesület szeretettel hív és vár mindenkit a tárlatnyitóra.

Időpont: 2014. augusztus 16-án, szombat, 17 óra.

Helyszín: Szépművészeti Múzeum

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro