Amerika után Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön koncertezik a Belau.
A magyarországi Belau zenekar április 20-án Székelyudvarhelyen, 21-én Csíkszeredában, 22-én pedig Sepsiszentgyörgyön koncertezik. A zenekar amerikai turnéja után Erdélyben mutatja be vadonatúj dalait.
A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat. A tavaly The Odyssey címmel megjelent albumukkal megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában.
A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.
A Belau tagjai legutóbb tavaly télen hoztak napsütést Kolozsvárra, ekkor néztük meg őket napszemüveg nélkül:
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.