// 2025. január 9., csütörtök // Marcell
székelyudvarhely

Gyerekek keltik életre Székelyföld legendáit

// HIRDETÉS

Ilyen gyermeknapi programot még nem pipált Székelyföld.

Különleges elő-gyermeknapi programmal készül a Székelyföldi Legendárium csapata, Székelyudvarhely polgármesteri hivatalával és az Evilági Zenekarral közösen a Székelytámadt várban és Székelyudvarhely főterén. Május 28-án első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a Székelyföldi Legendárium Karnevált, melyre összesen 27 csapat – mintegy négyszáz gyermek – érkezik Székelyföld és Csángóföld minden irányából.

Az iskolás színjátszó csoportok saját településeiken vagy annak közelében ismert székely mondákat vagy legendákat mutatnak majd be hét percben. A legjobb előadásokat zsűri díjazza. A fődíj a Legendárium rajzfilmsorozat mesepatkója és egy anyaországi kirándulás.

A karnevál vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik és délután 17 óra előtt 2O perccel ér véget. Az előadások között középkori hadászati és táncbemutatóval szórakoztatják a nagyérdeműt, sztármeghívottként Baricz Gergő is színpadra lép.
 
A karnevál ideje alatt meg lehet tekinteni a Mini Erdély makettparkot a Telegdy-bástyában. Románia első szabadtéri makettparkja Szejkefürdőn fog megnyílni, de a városnapok keretében, a Haáz Rezső Múzeum engedélyével egy előzetes kiállítás nyílik a már elkészült 21 makettből. A tárlatot a turistaszezon végéig díjmentesen lehet megtekinteni. A megnyitó pénteken 15 órától kezdődik. A makettparkról itt írtunk bővebben.

A jelmezes csapatok felvonulnak Székelyudvarhely központjába, ahova elkíséri őket a szejkei bivalyos szekér, és a legendáriumos rajzfilmsorozat új jelmezes szereplői, többek között Zete, Rika, Nagyapó és Csetlik. A felvonulás után díjkiosztó, majd ezt követően az Evilági csapata tartja a Zenerege lemezbemutatót, amely szintén székely mondákkal kapcsolatos.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban
Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről
Krónika

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről

A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön
Főtér

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön

A Szatmár megyei Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél nem számítottak erre a „gyalogosra”. Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíroságához fordult. Az élelmiszeripari szakszervezetek tiltakoznak a második Ciolacu-kormány salátarendelete ellen.

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve
Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt
Székelyhon

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt

Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.

// még több főtér.ro