// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Ezért érdemes színházba menni Erdélyben

// HIRDETÉS

Radu Afrim rendező és a reformáció 500. évfordulója szinte minden társulatnál megjelenik majd.

Nyolc új bemutatóval és 19 műsoron tartott előadással várja közönségét az új évadban 

 

a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében. Ezt követi Keresztes Attila Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája, amelyet Sebestyén Aba rendez. 

 

Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást, a Fekete Péter című zenés darabot. A korábbi sikeres együttműködés eredményeként Radu Afrim román rendező negyedszer dolgozik a Tompa Miklós Társulat színészeivel az egyelőre Meglepetés előadás 4. munkacímet viselő produkcióban.

 

William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra Marosvásárhelyen. Az évad Molière komédiájával zárul, amelyet Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le Misantrope/Az új embergyűlölő címmel mutatnak be.

 

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 

első bemutatója az Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregények alapján létrejövő Alice című produkció Bocsárdi László irányításával. Ezt követi Zakariás Zalán rendezése, az Escorial. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendezőnek az Anna legendáját láthatja a közönség, majd a Radu Afrim által rendezett discOperett munkacímű produkciót.

 

Továbbra is műsoron marad a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom, az Évforduló, a norway.today, a Pénz az égből, Az ezredik éjszaka és Kaisers TV, Ungarn. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóest is műsorra tűzik.

 

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

új évadát Görgey Gábor Wiener Walzer című darabjával indítja Szász Enikő rendezésében. További öt bemutató várható olyan alkotókkal, mint Radu Afrim (Rabenthal), Kedves Emőke (Micimackó), Kocsárdi Levente (Dancer in the dark), Traian Savinescu (Hókirálynő). Ezen kívül egy nemzetközi koprodukciós műhelymunkát is bemutatnak Forbidden books (Tiltott könyvek) címmel.

 

A teátrum 2018-ban ünnepli fennállásának 65. évfordulóját, az évad végén ünnepi gálaműsorral készülnek, emellett rendszeresen lesznek vendégprodukciók és egyéb programok.

 

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata

tizenkét bemutatóval várja közönségét. Elsőként a Bernarda Alba háza című művet viszik színre Sorin Militaru rendezésében, majd a Biloxi Blues című előadás következik Bordás Attila koreográfus rendezésében. Szilveszteri előadásként a Charlie nénje című produkció lesz látható, amelyet Bessenyei István állít színpadra. 

 

Februárban mutatják be a Család ellen nincs orvosság című darabot Lendvai Zoltán rendezésében, majd a Raul W. legendáját viszik színre Alexander Hausvater irányításával. Ez utóbbi musical ősbemutató lesz Raoul Wallenberg életéről.

 

Györfi Csaba, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa egy mozgásszínházi előadást rendez, Kocsis István Jászai Mari című monodrámáját Tóth-Páll Miklós állítja színpadra. Tom Dugdale rendező Hatházi Andrással viszi színre a Tizenöt próbálkozás a színészetre című darabot, amit közösen írtak. A színház a reformáció 500., illetve a magyar reformáció 450. évfordulója előtt tiszteleg Tóth-Máthé Miklósnak az Én, Károli Gáspár című monodrámájával, amelyet Bessenyei István jegyez.

 

Az évadtervben szerepel még a Parancsára, Führerem című darab Sorin Militaru rendezésében, Presser Gábor és Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című műve, amit Nagy Regina jegyez, és Dragomán György Vasvonója Frumen Gergő rendezésében.

 

A csíkszeredai Csíki Játékszín 

öt bemutatóval készül: Parászka Miklós rendezésében Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét mutatják be, Martin McDonugh kortárs drámaíró A párnaember című darabját Csiki Zsolt állítja színpadra. Decemberben A kaktusz virága című vígjátékot viszik színre. A közönség láthatja a Kurázsi mama és gyermekei című előadást is. Az évadot A nyugat hőse című előadással zárják. 

 

A csíkszeredai színház az idén először román nyelvű produkciókat is biztosít a közönségnek.

 

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház 

Rigó Béla Boldog mese című mesejátékával kezdi az évadot Márkó Eszter rendezésében. Ezt követően Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját mutatják be, amelyet Csurulya Csongor állít színpadra. Matei Visniec román kortárs drámaíró Migránsoook című darabját Zakariás Zalán jegyzi. 

 

Szilveszteri előadásként a Felsült szerelmesek című Shakespeare-vígjátékot tekintheti meg a közönség Albu István és Zakariás Zalán rendezők közös munkájaként.

 

Az évadtervben szerepel még Lars von Trier A főfőnök című vígjátéka Anger Zsolt rendezésében, Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című komédia Suba László irányításával, valamint Moravetz Levente Nem lesz reggel Fred! kortárs dráma.

 

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 

elsőként egy gyermekeknek szóló előadást visz színre A legkisebb boszorkány című mesejátékot Nagy Regina rendezésében, amelyet Demeter Kata írt Lázár Ervin meséje nyomán. Dávid A. Péter rendezésében tantermi előadást mutatnak be Nagyítás címmel, majd Kubiszyn Viktor műve alapján a Drognapló című produkció következik, amely Fodor Alain Leonard egyéni előadása.

 

Leta Popescu rendező az Emberekről és tényekről című előadást jegyzi, amit Keresztes Attila Meglepetés produkciója követ. Az évad utolsó bemutatójaként Csehov Három nővér című drámáját viszik színre Albu István rendezésében.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS