Sepsiszentgyörgyön nyilvános felolvasást tartanak az író műveiből.
Nyilvános felolvasást tartanak pénteken este Sepsiszentgyörgy főterén a csütörtökön elhunyt Esterházy Péter emlékére.
A Nem találunk szavakat címmel meghirdetett rendezvénybe – a felolvasás Facebook-oldala alapján – bárki bekapcsolódhat, hosszabb-rövidebb ideig. Az érdeklődők saját választásuk alapján olvashatnak fel Esterházy Péter műveiből kedvenc részleteket az este nyolc órakor kezdődő közösségi megemlékezésen.
Szonda Szabolcs, a felolvasást meghirdető sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója az MTI-nek azt nyilatkozta: a székelyföldi városban többen ismerték személyesen az írót, aki az elmúlt mintegy hét évben kétszer járt ott.
„Mindenki végtelenül jó emlékeket őriz erről a két találkozóról, mert írói nagysága mellett Esterházy Péter emberként is rendkívül megnyerő, derűs, kiegyensúlyozott, erős volt, minden gesztusából, mondatából ez sugárzott” – mondta Szonda Szabolcs.
Az igazgató azt is elmondta, hogy ha lesz olyan személy, aki románul akar felolvasni, megteheti, mert Esterházy Péter több művét románul is kiadták.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.