// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Egy hét alatt egy évet játszanak el

// HIRDETÉS

Miniévadba sűríti az idei szezon bemutatóit a nagyváradi és a sepsiszentgyörgyi színház. Lehet pótolni, ami évközben kimaradt.

Június elején miniévadot tart a nagyváradi Szigligeti Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amelyek egy hét alatt műsorra tűzik a 2015/2016-os évad legfontosabb bemutatóit.

Nagyváradi mini

A Szigligeti Színház csütörtöki közlése szerint június 1. és 8. között tizenkét előadást játszanak. Ezeket a színház három társulata mutatja be, hiszen a Szigligeti Színház keretében a Szigligeti Társulat mellett a Lilliput bábtársulat és a Nagyvárad Táncegyüttes is működik.

A Szigligeti Társulat Sardar Tagirovsky rendezésében Szíjártó Tímea-Alettának Az eset című művét viszi színre, akárcsak a Novák Eszter rendezte Buborékok című Csiky Gergely-drámát, valamint a Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregényének színpadi adaptációját, amelyet Hargitai Iván jegyez. A közönség láthatja még Csehov Három nővér című drámáját Balogh Attila rendezésében, Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom meséjét, Nemlaha György Hol van az a nyár című darabját Schlanger András rendezésében, majd a miniévad a Boldogság Expressz című produkcióval zárul. Ezt követően átadják a társulati díjakat.

A Lilliput Társulat négy idei bemutatóját láthatja a közönség, a Nagyvárad Táncegyüttes repertoárjából a Stabat Mater táncoratórium került be a miniévad programjába.

Szentgyörgyi mini

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és az M Stúdió mozgásszínház május 30. és június 5. között tartja az úgynevezett sűrített évadot. 

Ennek nyitányaként a közönség a két társulat Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című közös produkcióját láthatja Nagy Botond rendezésében. Műsoron szerepel a Zakariás Zalán rendezte Jegesmedvék című előadás, valamint Bocsárdi László két rendezése, Molnár Ferenc Liliom és William Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabok. Műsorra tűzték még Forgách András Halni jó! című művét, amit Victor Ioan Frunză rendező állított színpadra.

Az M Stúdió két saját produkciója is megtekinthető lesz a miniévadban, így a Tavaszi áldozat című táncelőadás, valamint a Fehér Ferenc által rendezett Személyazonosság.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro