// 2026. november 7., szombat // Rezso

Csütörtöktől hagyományokkal pulzál a pulzArt

// HIRDETÉS

Mit tud kezdeni a hagyományokkal egy kortárs összművészeti fesztivál? Sepsiszentgyörgyön a 3. pulzArt tapint rá a kérdéskör lényegére.

A harmadik pulzArt fesztivál december 10–13. között a Hagyományok éve jegyében zajlik Sepsiszentgyörgyön. A kérdést a hely és identitás, a régi formák újraértelmezése és a társadalmi helyzetelemzés felől is megközelítik, mintegy metszéspontokat keresve a különböző kortárs művészetek lehetséges válaszait illetően. A négy napos rendezvénysorozaton ott lesz Oravez Imre író, aki  több kötetben is a kivándorlás, a szülőföld elvesztése, a valahová tartozás hiánya körüli problémákat veszi górcső alá. Ugyanakkor jelen lesz Petru Cimpoeșu román író is, aki viszont az az 1989 utáni moldvai állapotok lélektani váláságával, helykeresésével foglalkozik.

A Badora Társulat BarátoK című előadása női és férfiúi szerepkörök körül ingadozik, míg a Duna Táncműhely Ami a szívedet nyomjacímű előadásában a fiatalok helyezkedési szimfóniáját mutatja be. A régi formák újraértlemezését kísérli meg a rendhagyó táncház: Traila, a dj-színésznő elképzelése egyesíti a zene pulzálását a mozgás örömének végtelenségével. A netes folklór találkozik a klasszikus falvédőkkel – a mémek ezúttal offline találnak utat maguknak a Status Update című tárlaton, melynek keretében nagymamáink varrottas falvédői új értelmezésben jelennek meg. A népzene vissztérő eleme a fesztiválon fellépő Argo és az Arifa zenekarok, sőt a Grencsó Kollektíva, a Borbély-Dresch Quartet zenekarok muzsikájának is.

A pulzArt egyik nagy érdeklődésre számot tartó kiállítása lesz a Tudósokból is ismert drMáriás kortárs festőé, akiaktuálpolitikai kérdéseket dolgoz fel, át, le – mindezt Picasso, Warhol, vagy éppen Matisse stílusát követve. A fesztivál a színházkedvelőknek is tartogat meglepetést a  színházi berkekben is fajsúlyos rendezőnek minősülő Tomi Janežič személyében, aki a tanatológia határait pedzegeti Tolsztoj Iván Iljics Halálát feldolgozó darabban, az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház előadásában.

Jegyeket Sepsiszentgyörgyön, a Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) vagy elektronikusan a biletmaster.ro oldalon lehet váltani. A teljes árú jegyek mellett bizonyos előadások esetében, a  tavalyi évhez hasonlóan, idén is a diákok, egyetemi hallgatók, valamint a nyugdíjasok féláron válthatnak belépőt. A jegyárak 10 és 30 lej között mozognak.

A fesztivál teljes programja

December 10., csütörtök

17.00 Varrottas falvédők újragondolva: Status update – csoportos kiállításmegnyitó / Lábas Ház

18.00 Tárlatmegnyitó: Szira Henrietta & Szíj Kamilla MANIANIMAE – Testet öltött mániák című kiállítása / Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér

19.00 Rekegő folklórdokumentációs est. Találkozás Györgyice András furulyással és Szőcs-Moise Gábor hegedűssel, gyimesi hagyományőrző zenészekkel / Tein Teaház

20.30 Borbély–Dresch Quartet koncert (HU) / Háromszék Táncstúdió

22.00 Táncház / Hostel

December 11., péntek

14.00 drMáriás Nagyon örülök, hogy végre nem kell örülnünk című kiállításának megnyitója és Mona Lisa és a tenger című regényének bemutatója. Beszélgetőtárs: Dezső Antal / Tein Teaház

16.00 Kenyérműhely Váncsa Domokos képzőművésszel / Lábas Ház

17.00 Közönségtalálkozó Petru Cimpoeşu íróval. Beszélgetőtárs: Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus / Tein Teaház

17.00 Filmvetítés: Un etaj mai jos – Rendező: Radu Muntean / Kónya Ádám Művelődési Ház

17.30 Udvarhely Néptáncműhely: A köz  – Koreográfia: Antal József / Háromszék Táncstúdió

19.00 Filmvetítés:  Lumea e a mea – Rendező: Nicolae Constantin Tănase / Kónya Ádám Művelődési Ház

19.00 Szerb Nemzeti Színház: Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála  (kollektív olvasás) – Rendező: Tomi Janežič / Tamási Áron Színház nagyterme

23.00 Traila: FolckTirck-(A)live gif(T) at TeinskanzeN, Derzsi Dezső és Simon Katalin-Boglárka színészek közreműködésével / Tein Teaház

December 12., szombat

11.00 Bordás Attila – Kortárs táncműhely

16.00 Szabad–Szabados–Szabad zene I.: Filmvetítés: 1956, archív fotók és hangfelvételek alapján – Rendező: Molnár Csaba / Hostel

17.10 Szabad–Szabados–Szabad zene II.: Filmvetítés: “Az események titkos története” – Szabados György koncertfilm – Rendező: Mispál Attila / Hostel

18.00 Duna Táncműhely: Ami a szívedet nyomja  – Rendező: Juhász Zsolt /  Háromszék Táncstúdió

19.00 Közönségtalálkozó Tóth Krisztina magyarországi íróval, költővel. Beszélgetőtárs: Pieldner Judit irodalomkritikus / Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron Terem

20.30 Szabad–Szabados–Szabad zene III.: Grencsó Kollektíva koncert / Hostel

20.30 Tein Teátroom felolvasószínház Derzsi Dezsővel, Kolcsár Jocóval, Kónya Ütő Bencével és Pálffy Tiborral – Harold Pinter: Az étellift / Tein Teaház

22.30 Argo koncert (HU / GR / SRB) / Hostel

24.00 Jam session / Hostel

December 13., vasárnap

11.00 Bordás Attila – Kortárs táncműhely

14.00 Lapbemutató: Játéktér erdélyi színházi folyóirat – Bemutatják: Ungvári-Zrínyi Ildikó, Zsigmond Andrea, Adorjáni Panna és László Beáta Lídia / Színház-büfé

16.00 Közönségtalálkozó Vida Gábor íróval. Beszélgetőtárs: Hubbes László egyetemi oktató / Tein Teaház

17.00 Badora Társulat: BarátoK – Rendező: Barta Dóra / Háromszék Táncstúdió

17.00 Prezeng – Bocsárdi Magor, Fekete Lovas Zsolt, Kónya-Ütő Bence koncertje / Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér

17.00 Jovián György festészeti kiállításmegnyitó. A tárlatot Gulyás Gábor nyitja meg / Erdélyi Művészeti Központ

18.30 Közönségtalálkozó Oravecz Imre magyarországi íróval. Beszélgetőtárs: Tamás Dénes író / Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron Terem

20.00 Arifa világzenei koncert (GR, DE, TR, RO) / Plugor Sándor Művészeti Líceum díszterme

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS