// 2026. november 7., szombat // Rezso

Amit nem hagynánk ki a Színház Világnapján

// HIRDETÉS

Ettél-e már Albert Csilla főztjéből? Hát a Váta Lóri csavart szerváját vissza tudod-e adni? Kolozsváron kimaxolták a színház világnapját. Csúcsig.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli március 26-án és 27-én a Színház Világnapját. 

Mi legesleginkább a színházi vacsorát nem hagynánk ki. Merthogy: kedvenc színészeink itt nem csak „behozzák a tálcát", hanem ők maguk készítik el, ami rákerül. A menüt Náday Egon, a VIA Étterem (Virág utca 6. szám) főttszakácsa állítja majd össze, abban tehát kivetnivaló előreláthatóan nem lesz. Tavaly egy-egy falat irodalom járt a teríték mellé: rozéhoz Hamvas Béla, tatárbifsztekhez Esterházy. Idén is kíváncsiak vagyunk, mivel lepnek meg minket.

Fotó: Bíró István

Jelentkezni a contact@viarestaurant.ro e-mail címen vagy a +40 264 593 220-as és a +40 733 060 666-os telefonszámon. A helyek száma korlátozott.

Másnap 14 órától kiderül, ki a király a pintyóasztalnál. Újságírók versus színészek! Mindez a Bulgakov Kávéházban. 

Aztán: a színház büféjében egész nap nyitva tart a Café Színház, ahol - ha minden igaz-, teával, kávéval, süteménnyel várnak és olyan halhatatlan előadásokkal a vetítővásznon, mint a Tompa Gábor rendezte A kopasz énekesnő. 

Este 20 órától jönnek az álomgyárosok. 0001-es szoba. Álomgyár: a kortárs táncelőadás egy kutatómunka eredménye, olyan interdiszciplináris műhely, amely egyesíti a táncot, a videografikát és az elektromos zenét egy kulisszák nélküli előadásban. A Bukaresti Nemzeti Táncközpont vendégelőadása a Stúdióteremben tekinthető meg.

Na és amit huszadjára se hagynánk ki, az nem más, mint Kecske, aliasz Molnár Levente Cat Empire interpretációja. Mutatjuk.

Ők zárják a színház ünnepét, és itt, a Bulgakovban köszöntik a színházban, színházért dolgozókat és Thália kedvelőit a színház világnapi üzenettel.  Attendálni meg ehelyt lehet. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro