// 2025. október 22., szerda // Elod

A test mint adó-vevő készülék

// HIRDETÉS

Erre tanít meg Bordás Attila öt nap alatt, akár volt közöd eddig a kortárs tánchoz, akár nem.

Kezdőknek és haladóknak külön-külön csoportban tart kortárs tánc workshopot Kolozsváron, a Reactorban Bordás Attila fiatal koreográfus, rendező, tánc-előadó, színész, DJ és költő.

A kezdő csoport azoknak indítja, akiknek még nem volt lehetőségük megismerkedni a stílussal, vagy a táncot hobbinak, szórakozásnak, vagy egyszerűen az olykor eléggé monoton hétköznapok testi-lelki felszabadító, pozitív ellenpontjaként értelmezik. 

A haladó csoport azon személyek fele nyitott, akik rendelkeznek már tánc tapasztalattal (nem feltétlenül kortárs tánc alappal), a táncot előadói szinten művelik / szeretnék művelni, pl. mozgáskészséggel rendelkező színészek, színművészetisek, táncosok, táncoktatók (stb.), akik magasabb rangra szeretnék tornászni az eddíg elsajátított mozgástapasztalataikat. 

A kurzusok július 1-5. között zajlanak, a kezdőké naponta 16:00-19:00, a haladóké 11:00- 14:00 óra között. A tanfolyam ára 200 lej, diákoknak 160 lej.

Titokban reménykedünk benne, hátha a tanfolyamot most is táncos flashmobbal zárják a Főtéren, mint tavaly júliusban.

A tanfolyamról, illetve a koreográfusról bővebben az alábbi linken lehet olvasni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja
Krónika

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja

Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro