A filmtörténet első leszbikus szerelmi kalandját kíséri a kolozsvári filharmónia zenekara.
Pénteken, szeptember 25-én este hét órakor rövid időre mozivá, pontosabban filmszínházzá változik a Kolozsvári Filharmónia Farkas utcai épülete.
A filharmónia zenekara Georg Wilhelm Pabst Pandóra szelencéje című, 1929-es némafilmjét fogja kísérni.
S akkor mi van? Megint egy uncsi némafilm, ráadásul fekete-fehér, és nem is 3D. Ez részben igaz. Viszont ne felejtsük el, hogy Louise Brooks Lulu-alakítása gyakorlatilag új lapot nyitott a női erotikum filmes ábrázolásában. A sztorit nem meséljük el, aki le akarja lőni magának a poént, itt megteheti.
Viszont azt eláruljuk, hogy Louise Brooks filmbeli frizurája ma is divatban van, és Lulu-frizura névre hallgat.
És azt is, hogy a filmben szereplő Anna Geschwitz grófnő figurája (Alice Roberts alakítja) a filmtörténet első leszbikus karaktere.
A filmet hamar elásták, morális alapokra hivatkozva, és nem csak a náci Németországban. Majd' 40 évnyi porosodás után az 1970-es években került újra elő, hogy akkor már megfelelő értékelés kíséretében befussa diadalútját.
A jelenlegi előadás filmzenéjét a német Dominik Schuster szerezte, 2014-ben.
Na, hát ilyen filmszínházi előadás lesz pénteken, a filiben. Fekete-fehér ide, némafilm oda, ezt látni kell.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.