És íjászbemutató is lesz.
Jó hír, hogy idén Feszty Árpád Emlékév van.
Még jobb hír, hogy a Feszty-körkép Alapítvány kétnapos rendezvényt hoz Kolozsvárra, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületébe.
Március 12-én, szombaton délelőtt 10 órától Ozsváth Sándor művelődéstörténész tart előadást a magyarság eredetéről, 14 órától pedig vetélkedőre kerül sor, amelyen tíz és tizennyolc év közötti fiatalok vesznek részt.
Március 13-án, vasárnap délután egy órától Mónus József íjászvilágbajnok tart előadást a hagyományos íjászatról, majd délután három órától a mester be is mutatja, amit tudni érdemes, a Sapientia udvarán.
A rendezvénysorozat fő attrakciójára délután négy órakor kerül sor. Levetítik a Magyarországon nagy sikert arató Lovasíjász című lírai dokumentumfilmet. A vetítést közönségtalálkozó követi, ahol a nagyérdemű találkozhat Kassai Lajossal, a film főszereplőjével, illetve Kaszás Géza rendezővel.
Ősmagyar hétvégét kívánunk mindenkinek!
Fotó: alovasijasz.hu
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.