Jelentősen nő az egy főre eső írók száma a Bulgakov fedélzetén.
December 11-én és 12-én Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozója címmel az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL), a Kolozsvár 2015 Ifjúsági Fővárosa eseménysorozata keretében szervezi meg a fiatal magyar írók kolozsvári seregszemléjét a Bulgakov Kávéház és Kultúrbisztróban. A kétnapos rendezvényen délvidéki, erdélyi, felvidéki, magyarországi és kárpátaljai fiatal szerzők olvasnak fel műveikből – tájékoztat az E-MIL.
Az első napon, pénteken 18 órától Csider István Zoltán, Csík Mónika, Finta Klára Enikő, Horváth Benji, Márkus András, Barlog Károly és Ughy Szabina lép a Bulgakov fedélzetére, Kollár Árpád műsorvezetésével. Majd 20 órától indul a felolvasások második hulláma, amikor Adorjáni Panna, Áfra János, André Ferenc, Ayhan Gökhán, Bálint Tamás, Lőrincz P. Gabriella és Marcsák Gergő lép a közönség elé. A fedélzeti tiszt szerepét Balázs Imre József tölti be.
Szombaton, 18 órától Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Serestély Zalán, Shrek Tímea, Száz Pál és Varga László Edgár lép fel. Az est, és a kétnapos rendezvénysorozat házigazdája Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke.
A fiatal írók találkozója után, szombaton, 20 órai kezdettel kerül sor az Erdélyi Magyar Írók Ligája díjkiosztó gálaestjére.
A Kolozsvári Kikötő megszervezésében részt vett a Balassi Intézet (Bukarest), a Fiatal Írók Szövetsége és a Magyar Írószövetség. Főtámogatók: Bethlen Gábor Alap, Nagy Elek, Nemzeti Kulturális Alap, Kolozsvári Polgármesteri Hivatal.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.