Ugyanaz, mint amikor hosszasan zsibbad az ember hüvelykujja, és emiatt elkezd szívinfarktustól tartani, csak ez globális. Az emberiség hüvelykujja zsibbad, mi mégis könyöklünk tovább a sparhelt sarkán. Igen, hasonlatokban elég király vagyok.

Szóval az van, hogy egy nemzetközi kutatócsoport, amelyben két román szakember is jeleskedett, most megjelentetett egy tanulmányt az egyik legfontosabb természettudományos folyóiratként számon tartott Nature-ben, amely szerint a tengerszint vélhetően akkor is tovább fog emelkedni, ha az emberiség a „huszonnegyedik órában” hirtelen varázsütésre fölébred, mint Csipkerózsika, a maradék kőolajat mind egy szálig kilőjük az űrbe, és még a Forma 1-et is napelemes biciklikkel csapatjuk ezentúl.

Más szóval a légkör szén-dioxid-tartalmától függetlenül el fog önteni minket a víz, mert ez a bolygó életében időről időre megtörténik, a kérdés mindössze annyi, hogy korunk Noéja időben kezd-e el bárkát ácsolni.

A tanulmány első szerzője Oana Dumitru, a Dél-Floridai Egyetem doktorandusza, egyik társszerzője pedig Bogdan P. Onac, Oana Dumitru tanára a floridai egyetemen – mindketten együttműködtek korábban a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel. Rajtuk kívül új-mexikói és kolumbiai egyetemek munkatársai vettek részt a munkában, amely során többek között arra a megállapításra jutottak, hogy 3–4 millió évvel ezelőtt

a tengerszint mintegy 16 (!) méterrel is meghaladta a jelenlegit,

és igaz, hogy újabb évmilliókba (vagy legrosszabb esetben is évezredekbe) fog telni, de ez a folyamat meg fog ismétlődni. Erre tengerparti cseppkőbarlangokból vett minták alapján következtettek. Az egyik fő mintavételi helyszín egy Mallorca szigetén lévő barlang volt, amely napjainkban mintegy száz méterre van a Földközi-Tenger partjától, de korábbi földtörténeti korokban többször is víz alatt volt, a lerakódott üledékből pedig következtetni lehet az akkori viszonyokra.

A kutatóknak a legnagyobb meglepetést azok a mintegy 3,3 millió éves minták okozták, amelyek bizonysága szerint a hőmérséklet akkoriban 2-3 fokkal is meghaladta a mostani értékeket,

miközben a légkör szén-dioxid-koncentrációja nem volt magasabb, mint most.

És akkor most tisztázzunk egy nagyon fontos dolgot.

Ezt a cikket nem azért írom, mert ez egy állásfoglalás kíván lenni, a globális felmelegedés ellen vagy mellette. Lassan megszoktuk, hogy értelmes vita helyett csak két pártra szakadva egymásra acsarkodni lehet, függetlenül attól, hogy mi a téma, közben pedig egyre zavarodottabbak vagyunk, egyre jobban szorongunk. A klímaszorongás ma már nemcsak a kólamámorban fetrengő Nyugat hóbortja, hanem egy a társadalom pulzusán jól kitapintható ritmuszavar, amely igenis jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a fiataljaink fele az öngyilkosság gondolatával játszadozik.

Az egyik oldalon ott vannak az önostorozó zöldek, akik szerint mindannyian felelősek vagyunk a közelgő ökológiai katasztrófáért (persze azok is vagyunk, már pusztán azzal is, hogy létezünk, és megpróbáljuk kielégíteni a szükségleteinket), és elhalmozzák a Facebook-hírfolyamunkat borzalmasabbnál borzalmasabb képekkel, amelyek mind-mind arról tanúskodnak, hogy milyen trehány férgek vagyunk, hogyan szemeteljük tele a környezetünket, hogyan mérgezzük meg a hobbivadász undorító elégedettségével Föld Anyát, a másikon pedig a globális felmelegedést tagadók, akik szerint ez az egész csak a gyíkemberek ármányos összeesküvése, akik ősi tervüknek megfelelően az őrületbe akarják kergetni, illetve ki akarják irtani az emberiséget, hogy végre levendulával ültethessék tele a bolygót az utolsó négyzetcentiig.

Sorra jelennek meg a cikkek az újabb és újabb lehangoló kutatási eredményekről, klímakutatók tucatjai vallanak nyíltan arról, hogy a munkájuk miatt ők és kollégáik is depresszióból depresszióba esnek,

mert minden jel arra mutat, hogy nincs remény.

Ég az amazonasi őserdő, közben meg arról folyik a vita, hogy az amazonasi őserdő akkor a Föld tüdeje vagy sem. (Ha nem a föld tüdeje, akkor hadd égjen vagy mi?!)

Művész ismerőseim újabban a klímatudatosság fontosságára és a globális felmelegedés veszélyeire hívják fel a figyelmet videó- és egyéb üzenetekben a közösségi médiában, miközben a generációm sok tagjától és a tőlem fiatalabbaktól is egyre-másra azt hallom, nem akarnak gyereket, mert egy haldokló bolygóra minek.

A mostani tanulmány szerzői szerint ugyan nem a szén-dioxid a ludas,

de attól még a tengerszint folyamatosan emelkedik,

és ez egy eleve túlnépesedett Földön, ahol a populáció egyharmada a tengerek és óceánok partján él, nemhogy baj, de eléggé rohadtul nagy baj.

Csak egy példa: ha a montenegrói Zoran Jelenic nevű ismerősöm pár év vagy évtized múlva már csak a halaknak tudja kiadni a tengerparti házának emeleti szobáit, az elvileg a Zoran Jelenic baja lesz, de az, hogy egyre kevesebb a termőföld, amely ráadásul egyre kevésbé fog teremni, a jelenlegi húsipar pedig gyakorlatilag fenntarthatatlan, már mindannyiunk problémája. A kutatók szerint, ha megértjük, milyen ciklusok szerint változik a vízszint a bolygón, következtethetünk arra is, hogy az elkövetkező időszakban milyen gyors lesz ez a változás. Mert az okoktól függetlenül, nagyon úgy fest, hogy tényleg a huszonnegyedik órában vagyunk, de talán még mindig elkezdhetjük ácsolni azt a bárkát. Akár azzal, hogy a lehető legkevesebb műanyagot vásároljuk össze, és megpróbáljuk minimalizálni az ökológiai lábnyomunkat.

Addig is az acsarkodás helyett próbáljuk meg kellő öniróniával szemlélni a helyzetet, mert az sosem árt. Kíváncsi rá, miért nem vagyunk elég fontosak (méltók) a klímaszorongáshoz? Mr. George Carlin elmondja: